Nemrégiben sikeresen lezajlott jubileumi, 20. játékos-találkozónk is. A neves eseményt 2003. november 29-én tartottuk, a szokásos helyen, a Láng művelődési házban. Különleges programokkal és meglepetésekkel készültünk, melyek beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, a sok száz ember remekül szórakozott. Nagy örömünkre szolgált, hogy ismét többen jöttetek el a találkozóra, mint fél évvel ezelőtt, és reméljük a 2004. nyarán rendezendő 21. találkozón majd még több embert látunk.
És hogy miért is volt érdemes eljönnie a sok lelkes Túlélők Földje, Ősök Városa, Hatalom Kártyái, Kalandok Földje rajongónak, illetve az egyéb fantasy vagy sci-fi témák iránt érdeklődőknek, az hamarosan kiderül:
Minden látogató tombolát kapott, mellyel aztán részt vehetett nyereménysorsolásunkban, ahol a szerencsések ingyenfordulókat, kártyacsomagokat, mókás ajándékokat, értékes könyveket és fődíjként egy hordozható CD/MP3 lejátszót nyertek. A mókás dilitotókon az érdekes kérdésekre jó válaszokat adók közt további díjak találtak gazdára.
Belépéskor fegyverkovácsok fogadták a résztvevőket, akik értékes portékáikat árulták. Valódi, tűzön kovácsolt kardok, buzogányok, páncélok, lánckesztyűk szerepeltek kínálatukban, de megrendelésre is dolgoztak, bármit elkészítettek, igaz, meglehetősen borsos áron.
A résztvevők egyből több program közül is választhattak. Nézelődhettek, vásárolgathattak, ultraritka lapokkal megspékelt HKK zsákbamacskát húzhattak, leülhettek barátaikkal, Közös Tudati illetve szövetségi társaikkal megbeszélni az elmúlt fél év eseményeit. A Hatalom Kártyái Kártyajáték rajongói a találkozón megjelenés előtt kedvezményes áron vásárolhattak az új kiegészítőből, az Ébredésből. A HKK versenyt hatalmas érdeklődés kísérte, pontosan 119 játékos indult.
A szokásos érdeklődés kísérte a TF csataszimulátort, ahol mindenki kockázat nélkül küzdhetett akármelyik szörnyeteg, illetve kalandozó ellen. Ahogy mindig, most is hatalmas kedvezményekkel vásárolhattatok fantasy és sci-fi könyveket, szerepjátékokat, kártyákat. A találkozó ideje alatt folyamatosan nagy sor állt a zsetonbefizetésnél is, ahol a TF-re, és az ŐV-re lehetett befizetni, olcsóbban, mint máskülönben. Szintén itt kapta meg mindenki, aki eljött, az egyedi varázstárgyat, az örökkévalóság egyik drágakövét is. A találkozó ideje alatt folyamatosan lehetett beszélgetni a játékok tervezőivel, sokan osztották meg velünk véleményüket, ötleteiket.
A találkozó teljes ideje alatt folyt a Túlélők Földje KT képesség, és az Ősök Városa szövetségi épület tervező verseny. Nagyon sok pályázat érkezett, ami nyilván nagyban annak volt köszönhető, hogy a nyertes képesség illetve épület bekerül a játékba, a szövetség egyből használhatja is. A találkozó óta persze már ki is értékeltük a pályázatokat, és a játékba is bekerültek. A TF-eseknél a Maffia KT tervezete, a kiontott vér nyert, az Ősök Városa épületek közül pedig a Békeidők tornya bizonyult a legötletesebbnek.
Az állandó programok mellett, délelőtt a nagyszínpadon hatalmas versengés indult. Két fogadó, a Fogadó a röhögő démontetűhöz, illetve a Fogadó a rövidlátó drakolderhez törzsközönsége barátságos vetélkedés során akarta bizonyítani, ők a rátermettebbek. A csapatokba 20-20 ember jelentkezhetett, hamar be is telt a lista. Első feladatként két óriási perecet kellett minél előbb elpusztítani. A csapattagok lenéző mosollyal fogadták a feladatot, de hamar rájöttek, nem is olyan egyszerű ez. A száraz perec evése közben ugyanis nem lehetett inni, hamar nyögvenyelőssé fordult tehát a dolog. Tovább nehezítette a dolgot, hogy mindenki csak a társát etethette, ő maga nem ehetett a saját kezéből. Persze idővel elfogytak a perecek, a kiszáradt szájú versenyzőket pedig sör és üdítő várta kedvenc kocsmájukban. Következett az erőpróba, hat darab sárkány-sör volt összekötözve, ezeket kellett a vállalkozóknak kinyújtott kézzel minél tovább tartani. A játékosok becsületére legyen mondva, a végsőkig kitartottak, remegő kezekkel, eltorzult arccal tűrtek, ameddig csak bírtak. Még sok érdekes feladat volt, melyek során mind a részvevők, mind a közönség nagyon jól szórakozott. Bekötött szemmel kellett darttal eltalálni egy papírból kivágott, lenge öltözetű boszorkányt, hatalmas cégért kellett rajzolni a fogadónak, lufiba kellett gombostűket szurkálni annak kidurranását elkerülve, össze kellett rakni egy szétvagdalt képet, kockacukorral kellett mások szájába találni, messziről. Természetesen volt még sok egyéb feladat, és a végén kiderült, mindössze néhány pont különbséggel nyert a fogadó a röhögő démontetűhöz. Persze a végén mindkét csapat ünnepelt, kalácsból kirakott helyezést evett, arany illetve ezüst pezsgőket fogyasztott.
Következett a Bodnár Aikido Dojo harci bemutatója, melyről sokat nem lehet írni, mindenkinek látnia kellett. Ütötték, rúgták, dobálták egymást, kardokkal és botokkal verekedtek, nagyon ügyesek voltak. Néhány csattanásnál már-már indultunk volna a mentőkért, de ők persze mindig megúszták a hatalmas eséseket. A legutolsó harcot pedig igazán stílszerű módon, Kí-csapással nyerte az egyik fél. Hozzá sem ért ellenfeléhez, csak amolyan Dragonball módra, távolról terítette le ellenfelét, energiacsapásával. Mondom, látni kellett!
A nagyszínpadon újabb vetélkedőre került sor, a Túlélők Földje és az Ősök Városa játékosai bizonyíthatták, ők értenek jobban a játékukhoz. Magunk sem hittük, de a játékosok szinte minden csavaros kérdésre egyből vágták a választ. Pontosan tudták melyik szörnynek mekkora az életpontja, mennyibe került 10 évvel ezelőtt a játék, hány arany az alapértéke egy ében láncingnek. Csupán egy-két kérdésnél véreztek el a csapatok, de ott is nagyon közel jártak a jó válaszhoz. Végül egyetlen pont eltéréssel nyert a TF-es csapat, jutalmuk az volt, hogy a TF-re bekerült egy új varázslat, az időcsere. A varázslatot minden kalandozó megtanulhatja a varázslótoronyban, sok tevékenységpontot szerezve általa.
Következett a találkozó sokak számára nagyon várt pontja, az aukció. Első volt a Túlélők Földje licitje. Repkedtek az aranyak a tételekre, legjobban a lordok övet nyerte el a kalandozók tetszését. A közelharcban kapott sebzéseket 33%-kal csökkentő övért, mely ráadásul még +5 védelmet is ad, 200 000 aranyat adott egy gazdag kalandozó.
Az Ősök Városa liciten az eddigiektől eltérően, ezúttal aranydukátból lehetett licitálni. Az új licitálási forma beváltotta a hozzá fűzött reményeket, tehát jövőre is marad majd ez a megoldás, lehet gyűjtögetni az aranydukátokat. Az univerzum páncélja és a császári dekrétum most is tarolt, de az őskövek varázskőre váltását lehetővé tévő varázskővonzó üst is népszerű volt.
A találkozó végén persze következett a nagyon várt olimpia. Először a TF-esek, majd az ŐV-sek is átvehették olimpiai fordulóikat és izgulhattak, hogy vajon hol végeznek majd a versengésben. Aki nyert, az nagyon örült, az utolsó helyezettek között pedig vigaszdíjakat sorsoltunk ki.
Mi mindenképpen nagyon jól szórakoztunk a találkozón, és a boldog tömeget elnézve a játékosok is nagyon jól érezték magukat. Jövőre is lesz találkozó, szeretettel várunk mindenkit.
A találkozón készült képeket megtekintheted galériánkban.