A jubileumi, harmincadik Beholder találkozó jó hangulatban telt el. Az elmúlt találkozókhoz képest jelentősen nőtt a résztvevők száma, jó volt újból látni a sok lelkes játékost. Ezúttal is rengeteg program, jó hangulatú vetélkedő várta a látogatókat. A találkozó celebje címet az egyik grafikusunk és egyben játékosunk, Váradi János kapta meg. A második helyezett Orosz Gyula, Titusz mester lett. A szerepjáték boltok közül a Dungeon, a New Ork és az XStation volt jelen. Köszönjük nekik a részvételt! Az alábbi táblázatokban látjátok ezek nyerteseit, illetve megoldásait. A találkozóról készült képeket a galériában nézhetitek meg.
Találkozunk júniusban!
Túlélők Földje aukció
Ősök Városa aukció Az ŐV aukció családias hangulatban zajlott, és több szempontból is rendhagyó volt. Egyrészt, ezúttal a legerősebb tétellel kezdtük, és úgy mentünk visszafelé. Másrészt, akinek nem jutott semmi, az is vásárolhatott a licit végén "fájdalomdíjat". Harmadrészt, a tételek általában nem a megszokottak voltak, hanem, hogy is mondjam... egészen különösek. Akinek nem jutott nyeremény, azok 10 aranydukát befizetésével kérhettek egy alaptulajdonságra +2-t. Így minden ŐV-s, aki eljött, nyert valamit.
TF-kvíz Nyertesek: Schwarzkopf Attila, Schwarzkopf János 1. Melyik lövedék statisztikái ezek: 2D8+2 sebzés? a. vashegyű nyíl b. bronzhegyű nyíl c. stuki lövedék *d. sallank nyíl 2. Rakd növekvő sorrendbe a következő tárgyhelyeket az alapján, hogy összesen hány darab felvehető tárgy van hozzájuk! a. páncél (4) b. nadrág (1) c. pajzs (2) d. kesztyű (3) 3. Mi a neve az új KT-képességfa egyéb ágában az utolsó, 10. képességnek? a. Cserkész b. Halhatatlanság *c. Faji bónusz d. Nagyobb tudatpajzs 4. Melyik épületbe lépve kaphatod ezt a szöveget: "Odamész az ajtóhoz, és bekopogtatsz. Egy sötét csuhás alak nyit ajtót, arcát innét nem látni. Ahogy végigmér téged, megpróbálsz a csuklya alá belesni, de sikertelenül. Halk, reszelős hangon szólal meg: - Az uram már vár! - majd int, hogy kövesd."? a. Vangorf gróf vára *b. Sötét kastplom c. Fekete mágustorony d. Kragoru tornya 5. Melyik nem az ősi birodalmak része? *a. Moa királyság b. Esthar császárság c. Bo'adhun birodalom d. Kyorg birodalom 6. Melyik nem ősteológia varázslat? *a. Relikvia kreálása b. Isteni eledel c. Fizikai pajzs d. Felsőbb relikvia 7. Rakd növekvő sorrendbe az alábbi pszi képességeket az alapján, hogy hányas pszinél kaphatod meg őket! a. direkt kontaktus I. (2) b. térképelemzés II. (1) c. pszi konverzió II. (3) d. agybénítás II. (4) 8. Melyik helyen nem kell kutatni? a. elhagyatott kalózhajó *b. ryuku akadálypálya c. teriád település d. elhagyatott ház 9. Melyik tárgy nem volt soha olimpiai nyeremény? a. nyomkereső talizmán b. szerencsetalizmán *c. natharion talizmán d. Dornodon talizmánja 10. Hogy hívtál Setét Patkány testvérét? *a. Büdös Bonyók b. Félszemű Bobó c. Alex Vampirson d. Setét Bozók
Végzetúr kvíz 22 játékos töltötte hibátlanul. 1. Hányadik szinten találkozol Drakinnal a Legenda szerint? a. 5. b. 6 c. 7 *d. 8 2. Hány helyes kvíz válasz után tehetsz fel te is kérdést? a. 30 b. 50 *c. 100 d. 150 3. Melyik szakértelem nem a portyázásra vonatkozik? *a. spektrális manipuláció b. kronokompenzáció c. szinguláris ismeretek d. kontinuumszűkítés 4. Rakd növekvő sorrendbe az alábbi páncélat az alapján, hogy összességében mennyi tulajdonságot adnak! a. nerub védőcsuklya (3) b. elf láncing (4) c. aligátor pikkelypáncél (2) d. móleon lemezpáncél (1) 5. Mi az előfeltétele a palota építésének? a. mágustorony 4. szint *b. őrtorony 5. szint c. őrtorony 8. szint d. katakombák 6. Melyik adat nem található meg a karakterlapon? a. legtöbb okozott sebzés b. összes építés c. helyes kvíz-válaszok *d. legtöbb kapott sebzés 7. Mennyi lélekenergiába kerül egy szörny idomítása? a. 1200 *b. a szörny szintje * 300 c. a szörny szintje * 400 d. 1000 8. Rakd növekvő sorrendbe az alábbi szakértelmeket az alapján, hogy hányas tanulás szakértelem kell a megszerzésükhöz! a. sebgyógyítás (2) b. meggyőzőkészség (3) c. idomítás (1) d. kivégzés (4) 9. Hány őskőbe kerül a prémiumtagság 1 évre? a. 500 *b. 312 c. 100 d. 520 10. Mekkora egy kezdő szövetség Lélekkútja? a. 1000 LE b. 3000 LE c. 5000 LE *d. nincs neki, először fel kell építeni
HKK Kvíz 1. Melyik HKK lap színesítő szövegéből idézünk: "Minden száz évben egyszer felébred, és akkor jaj a föld gonosz teremtményeinek"? *a. Legendás sárkány b. Rhatt sárkánya c. Éjsárkány d. Ködsárkány 2. Melyik altípus nem szerepel a Tengermélyben? a. sárkány *b. főnix c. troglodita d. druida 3. Melyik lap nem varázslat? a. Energiaital b. Energiatüske *c. Életenergia d. Energiacsapolás 4. Rakd növekvő sorrendbe az alábbi jeleket az alapján, hogy összesen hány fajta lapon jelentek meg? a. élőholt (3) b. KF (4) c. mentális (2) d. tűz (1) 5. Melyik helyszínről nem jött Invázió? a. Sötét föld b. Álomvilág c. Pozítív létsík *d. Manók földje 6. Összesen kb. hány különböző HKK lap jelent meg eddig? a. kb. 3300 b. kb. 4100 *c. kb. 5200 d. kb. 7600 7. Melyik lapnak nem jelent meg felújított verziója? a. Csöpögő sav *b. Mentális vámpír c. Lidérc d. Szabad madár 8. Rakd növekvő sorrendbe az első megjelenési dátumuk alapján az alábbi lapokat! a. Varkaudar mágus (1) b. Varkaudar bajnok (2) c. Varkaudar hírnök (3) d. Varkaudar kovács (4) 9. Melyik szabály nem létezik a HKK-ban? a. büntetés b. kárpótlás *c. bosszú d. jutalom 10. Milyen altípus nem létezik a HKK-ban? *a. barlang b. bánya c. torony d. zan indukátor
ŐV kvíz 1. Melyik szörny enciklopédiájából idézünk: "Harapása természetesen mérgező, a méreg azonban nem bénít, inkább lassan (egyesek szerint gyorsan) megöli az ellenfelet."? *a. albínó pók b. asztrálpók c. óriáspók d. fekete özvegy 2. Melyik tárgyat nem egy klán adja? a. hadúri csizma b. dexkill öve *c. szilmill amulett d. trükkös fülbevaló 3. Melyik szinten szerezheted meg az Ősök Csarnokában az alábbi információt: "Ezen a szinten számos lehelő és elemi mágiát használó lény él, ezért nem árt, ha végre elkezded fejleszteni elemi immunitásaidat."? a. galetkik szintje *b. pszionicisták szintje c. kronoszint *d. őrök szintje 4. Rakd IQ-juk alapján növekvő sorrendbe az alábbi szörnyeket! a. Yarmabur (4) b. pokolpatkány (2) c. orgling varázsló (3) d. nyálkacsiga (1) 5. Melyik nem felszíni tárgy? *a. northeni szütyő b. bűzlő batyu c. bőr szütyő d. csodatarsoly 6. Melyik szövetségi épület nem létezik? a. boros pince b. középiskola c. pénzverde *d. úszómedence 7. Melyik szörnnyel nem találkozhatsz az arénában? a. titánvaránusz b. gyantaharcos c. lebegő drón *d. ében morf 8. Rakd növekvő sorrendbe az alábbi varázslatokat a megtanulásukhoz szükséges IQ küszöb alapján! a. alkímia (2) b. gigaököl (3) c. elektromos kéz (1) d. annihiláció (4) 9. Melyik szakértelem nem létezik az ŐV-ben? *a. felfedezés b. vitalitás c. felderítés d. javítás 10. Ki volt Leanthil naplóíró elődje? *a. Nyafogó Nefelejcs b. Nyámnyila Nyara c. Tüskés Végzetúr d. Első Alfonz