Megoldások, nyertesek, eredmények

XX. Jubileumi Alanori íjászverseny

Ismét sokan próbálták meg fejleszteni a dobó szakértelmüket ezen a versenyen. A versenyszám népszerűsége töretlen, mindig sok játékos próbálja ki, mennyire jó a szem-kéz koordinációja. Három versenyzőt jutalmaztunk játékon belüli nyereménnyel. Most az ŐV játékosok voltak fölényben, mert a három helyezettből kettő ŐV játékos volt és egy TF-es.  A legjobb íjászt egy darts figura kupával leptük meg, és mind a három helyezettnek  még egy-egy érmet is akasztottunk a nyakába.

ÉSZ/BONTÓ TF-VÚ  Mókás csapatverseny

15-15 játékos vett részt a TF és VÚ téli összecsapásában. A mostani feladatok nagy része az ünnepekhez kapcsolódott már, mókás formában. Voltak feladatok a színpadon, de a játékosok külön is kaptak háttérfeladatokat, amiből egyet időre kellett megoldani, a többin a játék végéig lehetett gondolkozni.

A verseny nagyon jó hangulatban telt. Profin megy már az Activityben a mutogatás, jól festenek a játékosok a zsákbanfutás közben, de ügyesek voltak a dobozbontás és a mikulás csomagos versenyben is. A karácsonyi manó kifestése vicces lett, piros szakállal igazán egyedi manó lett. A bűvös kocka kirakás olyan jól sikerült, hogy atomjaira esett szét a kocka. Nyáron ezt kell majd összerakni.

A játék végén a TF-es csapat az odáig tartó vezetését az egyik háttérfeladaton bukta el, amiben egy puzzle kirakása után meg kellett tippelni, hogy mennyi lesz a különbség a a játék végén a két csapat között. Itt rossz volt a tippjük és így a VÚ csapat nyerte meg a versenyt. Jutalmuk +5% lélekenergia a vadászatra 2 hétig. A versenyben résztvevő TF és VÚ játékosok egyénileg is részesültek jutalomban, sőt még egy egyedi találkozós kitűzőt is kaptak.

Beholder Csocsóbajnokság

A 8 személyes csocsóasztalon a nyárihoz hasonlóan most is nagyon jó hangulatú meccsek folytak. A 4 fős csapatok között 3 időpontban is rendeztünk versenyeket, így nagyon sokan tudtak játszani.  A  játékosok tárgynyereményeken kívül külön foci érmeket is kaptak.  Köszönjük a játékvezetést is Craslorgnak!

Galetki Viadal

Ezt a játékot az Ősök Városa játékosoknak rendeztük meg. A versenyzőknek most két csapatban kellett számot adni az ŐV-s tudásukról, a megszokottól eltérő módon. Négy érdekes feladatban kellett helytállniuk, amik közül a Tárgyanagramma egyik feladata okozott igazán nehézséget. Akinek van kedve, megpróbálkozhat vele. Az alábbi szavakből kell kirakni egy ŐV-s tárgy nevét:

Ősz adu pakli

A jó hangulatú versenynek jövőre is biztosan lesz folytatása. A játékosok ŐV-s nyereményekkel és egy kis édességgel lettek gazdagabbak. Idén novemberben ünnepeltük az Ősök Városa játék 15. születésnapját is, így a találkozón résztvevő játékosok szülinapos kitűzőt is kaptak.

Kincsvadászat

Ezen program során eldugott borítékokat kell megtalálni a szemfüles játékosoknak. Bárki keresheti őket, nem kell külön nevezni a játékra. Aki megtalálja, az beválthatja a benne talált kincset. A mostani vadászaton szinte minden kincset sikerült megtalálni a magas felderítés szakértelemmel rendelkező játékosok.

Keresd a párod - Másképpen!

Most annyi különbség volt a korábbiakhoz képest, hogy nem képeket kellett összepárosítani, hanem kérdéseket a válaszokkal. A bejáratnál 20 játékos kapott egy kérdést vagy egy választ és nekik kellett megtalálni kérdés vagy válasz másik felével rendelkező játékost. Sajnos nem sikerült mindet megtalálni, de sokan örülhettek a játékon belüli nyereménynek vagy HKK paklinak.

Szörnyinvázió

A találkozó területét ellepték a szörnyek. Ezeket kellett begyűjteni, de legalább 10 db-ot. Erre azoknak volt lehetőségük, akik erről a bejáratnál kaptak információt a programjukkal együtt. A szörnybegyűjtés sikeres volt, mert 12 db szörnyet találtak meg a játékosok, akik TF, ŐV, VÚ vagy HKK  nyereménnyel lettek gazdagabbak.

Tombola

A tombolán TF-es, ŐV-s, VÚ-s, HKK-s nyereményeken kívül  sok meglepetés nyereményeknek is örülhettek a szerencsések.  A játékon belüli virtuális nyeremények egy része testet is öltött. A rúna csiga, a draklen buborék vagy a keg gomba is kézzelfoghatóvá vált. A fődíj, egy Beholder ajándékcsomag volt kiegészítve egy 5.000 Ft-os beholderes vásárlási utalvánnyal és három belépővel, amivel egy kiállítást lehet megtekinteni, és ámulni például a virtuális valóság csodáján. A nyári találkozón kisorsoltuk a plüss Gonosz Sárkányt, most Vérmalac Mazsola került egy kedves játékoshoz.

Betűvadászat

Szintén a bejáratnál lehetett azokhoz a betűkhöz hozzájutni, amiből egy szót kellett volna kitenni. A 8 betűből csak 6-ot sikerült megtalálni, így a BEHOLDER felirat hiányos lett. A jutalom ez esetben sajnos elmaradt, de majd legközelebb biztosan sikeresebb lesz a megoldás.

Beholder Mini-szójáték

A szójátékban 252 különböző szó közül lehetett kitalálni pl. a mitikus lényeket, beholder fajt/típust, beholderes írókat vagy éppen varázslatokat. 12 előre nevezett játékos vett részt a versenyen. A szójáték időre és pontra ment. Jó hangulatú, izgalmas verseny volt.  Nyereményeik szintén a saját játékukon belüli tárgyak voltak. Az első helyezett kupát  is kapott illetve egy kis csokival is jutalmaztuk őket.

Minijátékok végzetúr játékosoknak

A nagyteremben lehetett még több számítógépen is minijátékokkal játszani. A vállalkozó kedvűek forgathattak szerencsekereket vagy válaszolhattak a kérdésekre a Kvíz olimpián.

Beholder Kvíz

A belépővel mindenki kapott egy kvízt, amit kitöltve az általa választott játékunkban kaphattak nyereményt.

9 találatuk lett: Schulteisz Gábor, Bukovits Norbert.

8 találatuk lett: Kulcsár Mihály Ákos, Basics Ákos, Szirják Csaba, Koncz Gergely, Dudogh László, Szabó Árpád, Einvachter Szabolcs, Orosz Gyula.

42! - Keressük a végső kérdést!

Mivel ez a 42. találkozó volt, így adta magát a játék.  Ugye a válasz a világmindenségre a 42, de mi a végső kérdés?  Ennek megtalálása volt a játék célja. A kincsvadászok, ugyan begyűjtöttek már idő előtt egy pár kérdést, de ez nem volt probléma, mert a végső kérdés megtalálása a játék idejére maradt. A kérdéseket a találkozó elején a székek aljára ragasztottuk fel. A játék kezdetekor tudták meg, hogy hol kell keresni. Nagyon lelkesen kutakodtak a játékosok, nézegették a székek alját. A végső kérdés a színpadhoz közel az egyik beholderes széke alatt lapult.  Két játékos is benézett a szék alá, de úgy látszik elkerülte a szerencse őket, mert egy harmadiknak sikerült megtalálni és ezzel megnyerni a trófeát. A végső kérdés:  Hány fantasztikus játékos-találkozót tartott már a Beholder a nagyszerű játékosok ezreinek?

Bolygó Ura csapatverseny

A Végzetúr hagyományos csapatversenyére idén 8 ötfős csapat nevezett. Szokás szerint a verseny első felében tréfás feladatok voltak: az erő próbáján a csapatok legerősebb tagjai felüléseket végeztek, a legügyesebbeknek egy mozgás-koreográfiát kellett memorizálni, a legegészségesebbek nem maradtak szomjasak, a támadásban jártasak dartot dobáltak, a szerencsések pedig egy nagy doboz HKK paklit bontottak ki.

A verseny második felében az IQ-t tettük próbára, Végzetúr kvíz, totó, keresztrejtvény, kakukktojás és matek feladattal, illetve minden csapatnak kellett hoznia egy fotót, ahol a csapattag egyszerre két lánytól kap puszit. A pontszám a feladatok megoldásának sebességétől függött.

A versenynek volt egy kakukktojása is: a csapatok közt volt egy Ősök Városás brigád (Endyr Nova, Eszelős Edrik, Mammuth, Torda Táltos és Ursus Maritimus), akik a találkozó minden versenyére beneveztek, így erre is. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy nemcsak beneveztek, de győztek is - korábbi Végzeturas tapasztalataikat tudták még hasznosítani a feladatok megoldásánál. Ők a kryxónium fókusz és relikviakuponok helyett mithril relikviaformázót kaptak, a többiek relikviakuponokkal és AF pontokkal lettek gazdagabbak.

Túlélők Földje és Ősök Városa

A két levelezős játékunk rajongóinak ismét voltak extra programok/lehetőségek.

A Túlélők Földje játékosoknak fórumot tartottunk, ami jó hangulatban telt el.

Ezúttal is volt Titanitdukát Aukció, valamint Túlélők Földje licit.

Az Ősök Városa játékosoknak aranydukátból vásárlási lehetőség.

Nem találkozós program volt ugyan, de az olimpiai nyereményekkel párhuzamosan kiosztottuk a Vlagyimir-díjakat is.

Végzetúr

A belépővel együtt Beholder Kvíz is járt.

A Végzetúr játékosok számára is tartottunk fórumot.

A VÚ játékosok is licitálhattak tárgyakra a VÚ liciten.

HKK Miniversenyek

A találkozón jelent meg az új HKK kiegészítő, a Mágusok alkonya, így a kártyások szép számmal képviselték magukat. A HKK miniversenyek iránt is nagy volt az érdeklődés, 18 versenyt indítottunk el, zömében frissen bontottakat. Sokan nyertek Mágusok alkonya és Zén paklikat, közülük az ultra-ritka lap beváltás ezúttal Gáspár Tamásnak, Elekes Gábornak, Horváth Zsoltnak és Ádám Norbertnek sikerült, vagyis ők szerepeltek a legjobban.

Végzetúr aukció
Végzetúr aukció nyertesei
Túlélők Földje aukció
Túlélők Földje aukció nyertesei
Titanitdukát aukció
Titanitdukát aukció licitek
Vlagyimir-díj
Vlagyimir-díj
Beholder kvíz
A Beholder kvíz megfejtése

Minden nyertesnek gratulálunk!



Mazán Katalin
(Eddig 16678x nézték meg.)
Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK