A kiegészítő tematikájához illően az első héten néhány „nagy” lényt mutatok be.
A keresés az egyik legerősebb képesség a HKK-ban, a Gileak nagyúr pedig rendkívül széles körből teszi ezt. A §• képessége is nagyon hasznos, különösebben nem kell a paklinkat a jelzők köré építeni, hogy ki tudjuk használni, ha csak 1-et tudunk olcsóbbítani, már azzal is jól jártunk. Például egy Süllyedő hajó időleges hatás jelzőről könnyen lemondunk, amit nem mellesleg ki is keres. Nagyon jól kombózik a Tiltott mágia formátumon viszonylag gyakran előkerülő Kvarcgólemmel. Kikeressük, levesszük a késleltetett hatás jelzőket, a következő lapunk 2-vel olcsóbb, és a gólemre rögtön kérhetjük a tápot. A sárga szín már nagyon régóta gyengélkedik a versenyeken, kíváncsi vagyok, hogy végre visszatér-e.
Kattints a képre a foil animációért, és a gombot lenyomva mozgasd az egeret!
Lapelőnysárkány is lehetne a neve, ugyanis minden képessége ebbe a vonalba illeszkedik. Kijátszásakor rögtön megoldhatunk két lapot, egyet ellop, egyet pedig leszedhetünk. Ez egy akár vesztesnek tűnő állást is rögtön meg tud fordítani, ellenfelünknek pedig ezután is foglalkoznia kell vele, különben elkezdi a kezét is dobatni. Ha pedig nem tud dobatni, akkor is garantált előnyhöz juttat minket az §° képessége az izmos Wyvern által. Ennyi képességnek azért meg kell fizetni az árát, elég masszív, 4 varázspontos költséget kapott. Szerencsére mágikus védelme van, Kragoru familiárisában 2-vel olcsóbban máris jobban néz ki. Egy darabot Korlátozásba is el tudok képzelni, ott jó eséllyel megoldja az ellenfél összes lapját, ha kijön.
A hét elején a Gileak nagyúrnál említettem, hogy a keresés az egyik legerősebb képesség a játékban, a kör elvétel pedig még ennél is jobb. Ezt képes megadni a Kronotapír egészen stabilan, ha egyszer már az asztalra érkezik. Azért A sors fintorát kerüljük el vele, ha tehetjük 😊. A §• képességével jellemzően leszedünk majd egy másik lapot és saját magát, ezzel kisütjük a halálsikolyát és a kör duplázást is. De persze megtehetjük, hogy leszed két lapot, és bemegy az őrposztba pofozkodni. Ami egy nehéz kérdés, hogy hova tudunk beilleszteni egy 4-ért jövő, altípus nélküli lényt. Ha be tudjuk préselni a kéket, akkor a Lassan járj! egy kézenfekvő választás lehet. Az oltalom képesség megjelenése óta a Csökevényes burástya és a Sziréndal némileg felértékelődtek, így Elenios használata a Járjban talán nem is túl nagy áldozat. Egy Tábori adós-nagylényes pakliba is alap lap lenne, kár, hogy ez a koncepció nem igazán létezik a Kurtz kirotálása óta, de talán a játékosok előállnak egy új életképes verzióval.
Simon Richárd