Semleges színek

Pontozásnál szokás szerint 1-10-ig értékelünk lapokat, bár remélhetőleg 3-nál kevesebb pontot nem nagyon kap semmi.

10 pont – A kiegészítő szupersztárja
9 pont – Nagyon erős versenylap
8 pont – A saját paklijába kötelező darab, de más paklikban is felbukkanhat.
7 pont – Jó lap, nem feltétlenül miatta fogunk meccseket nyerni, de még bőven használható.
6 pont – Nem kifejezetten nagy szám, de speciális formátumokon előtérbe kerülhet, koncepciójában kiegészítő jellegű lapként működhet.
5 pont – Nem túl erős lap, a saját paklijában is már csak erősen korlátozott formátumokon tudjuk elképzelni; valamint azok a lapokat is ide tartoznak, amiket csak bontott környezetben tudunk elképzelni, de ott prémium lapok lehetnek.
4 pont – Épített paklis környezetben gyenge, frissen bontott és válogatós versenyeken viszont az erősebbek közé tartozik.
3 pont – Bontott környezetben még használható, máshol már gyenge lap.

Fairlight
A drakolderek őrjöngése (6) Klasszikus gyakori lap, bontotton kötelező, de hagyin ennél sokkal jobb dupla leszedések is vannak a játékban. Az Önbeteljesítő jóslat olcsóbb, gyógyít és még kompenzációja is van. Korlátozott formátumokon epikus drakolder pakliba beférhet. Itt a követő olcsóbbításával 1 varázspontért nagy meglepetést tudunk okozni az ellenfelünknek. Úgy is ki tudjuk használni a lap erejét, ha egy lényünket felizmozunk, utána leütjük az ellenfél egy erősebb lényét, és a mi lényünk izomjelzőire húzunk 2 lapot.

A föld nyelte el (9) Ezt a lapot sokat fogjuk a versenyasztalokon is látni. A lapok nagy részét képes megoldani úgy, hogy nem kerülünk vele varázspont és lap hátrányba. A probléma akkor lesz vele, ha megakadályozzák, mivel ilyenkor 2 varázspontot fizettünk ki érte, és nem fogunk 1 varázspontot visszakapni. Minden Fairlight színnel játszó pakli kiegészítő paklijába szívesen raknám be, ha nem használom az alap pakliban.

Ewgbert kísérlete (8) A klasszikus 4 lapos Lassan járj pakli tovább erősödik ezzel a lappal. Ha létrejön, akkor csak előnyt termel a lap, mivel a rá költött varázspontot visszaadja, és a lapot is visszahúzzuk. Ha az ellenféltől szedünk le lapot, érdemes őt megajándékozni 2 Haldokló quwarggal. Választhatjuk azt is, hogy magunktól szedünk le lapot, ilyenkor a szituációnak megfelelő tókeneket tudunk kérni.

Formabontás (4) Az 1 varázspontos leszedések közül is a gyengébbik változat, A Zanshinnél sokkal gyengébb. A Zanshín a Semmibe lő, és még ad egy olyan lapot, amivel később akár 1 lapot is tudunk húzni. A jelenése jobb, mint aminek tűnik, azon, hogy pontosan tudjuk, mi van az ellenfél kezében, sokszor a játék múlik.

Gileak nagyúr (10) A kiegészítő egyik legerősebb lapja. Elsőre a Goblin logisztikus (új)-hoz tudjuk hasonlítani, ami nagy karriert futott be. A Gileak nagyúr pályája is hasonló lesz. Passzívan jön, és visszavenni nem, csak keresni asztalon maradó lapot, de cserébe olyat is, ami tud tovább keresni. Drakolder pakliba kötelező lesz betenni. A követő olcsóbbításának segítségével 2. körben tudunk vele keresni egy Unikális morfot, amivel tudunk keresni egy Szinguláris anomáliát, és azt ki is tudjuk játszani.

Jádególem (5) Drága, a költségéhez képest kicsi a sebzése és az életpontja, minimális védelme van. A képessége használatához ráadásul áldozni is kell 1 lényt. Olyan lényekkel fog jól működni, amiknek van feltámadás képessége. Egy Csatornapatkányt többször feltámasztva és beáldozva tudunk többet dobatni az ellenféltől. Nem nagyon fog pakliba kerülni.

Madárijesztő (9) Itt az új Tűztomboló (2020). Csak arra vár, hogy berakjuk a paklinkba. A Tűztombolónál gyengébb lap, mert ő nem tud minden lapot megfogni, és jelzőket se kap kijátszásakor. Cserébe viszont drágítás ellen is jól működik és nehéz őt megölni. Régóta nem jött ki olyan használható lény, ami látja a láthatatlant. 13-ért kijátszva tud rakni magára 13 álomjelzőt. Ez után már csak az Otthonról szőtt álmot kell kijátszani, hogy megnyerjük a játékot. Használhatjuk akár alap, akár kiegészítő pakliban is.

Mangorn manafaló (9) A frissen bontott versenyek sztárja. Akár ritka lap is lehetne. Érdemes második körben kitenni 3 varázspontért. Azonnal húzunk 1 lapot és a következő cselekvésből megint 3 varázspontunk lesz. Így ingyen kiraktunk egy 4/4-es repülő lényt, aminek még halálsikolya is van. Erős kombót fog alkotni a Minotaurusz eunuch (2022)-vel, mert ha a minotaurusz képességével visszavesszük a kezünkbe, akkor is kisül a halálsikolya, ráadásul utána megint ki tudjuk rakni őt. Hagyományos környezetben is fogunk vele találkozni.

Örvénymester (5) Erős védelme van, viszont gyenge a sebzése és az életpontja. A képessége se túl erős, mivel lapelőnyt nem termel. Arra használható, hogy egy beragadt lap helyett egy újat húzzunk. Az ellenfelet a saját körében egy Ősbolhedor áramlásával meglephetjük. Hirtelen nem tudok paklit, ahová beraknám.

Ősvihar (5) Drágán le tudja szedni az ellenfél lényeit, és akár ellenfelünket is le tudja lőni. De ezt csak akkor teszi meg, ha van neki elég villám lapunk, amit meg tudunk mutatni a köteléknek. Ha korai megfogják, olyan tempó hátrányba fogunk kerülni a kifizetett idézési költsége miatt, hogy nem fog minket kompenzálni a húzott lap. Ezért hagyományos környezetben nem fogunk vele találkozni (max. 1 befér a villám pakliba, kivégzésnek), viszont drafton nagyot szólhat, ha sikerül mellé elég villám lapot kiszedni.

Taumaturgikus pegazus (5) Tempó lap. Ezzel a lappal növelni tudjuk a tempó előnyünket, vagy le tudjuk csökkenteni a tempó hátrányunkat. A lapot nem, csak VP-t adó lapok mindig kockázatosak, ha középjátékban, esetleg topdeckre húzzuk be. Épp ezért hagyományoson legfeljebb a saját paklijában, egy Kronis, az időugrós terülős-pegazus pakliban próbálgatnám. Bontotton ha nincs elég kontroll lapunk, meg lehet próbálni B tervként a gyors aggró terülést, ott hasznos lehet, de ld. a fenti kockázatot.

Villámbója (8) Elsőre furcsán hangozhat, de ebből a bójából bizony hajó lett. Az erejét nem a hajó pakliban, hanem a villám pakliban fogja megmutatni. A sebzés átirányítás képessége olyan lapokkal lesz erős, amiknek több célpontja van. Ha az asztalon van, egy Gömbvillám segítségével megölhetjük könnyedén az ellenfelet, ráirányítva az összes sebzést.
Megjegyzés: A Villámbója aktívan jön játékba, annak ellenére, hogy lemradt róla a repül ikon.

Visszafejlődés (8) A kiegészítő paklik egy fontos lapja lesz ő, szivatva a lényes paklikat. Főleg bűbáj pakliba fogják előszeretettel használni. Sajnos, miután kijátszottuk az asztalra, le lehet egyből szedni, akár lény képességével is. A Leah horda pakli nagyon nem fog neki örülni, mert gyorsan megakasztja a támadását. Írd meg kommentben, hogy te melyik Fairlight ősmágiás lapokat fogod használni drágítás ellen?

Elit mágia (7) Ha az ellenfél paklijában nincs olyan lap, amire 2 varázspontnál kevesebbet kell költeni, akkor nem fogja leszedni ezt a bűbájt. Ha tele van vele a paklija, akkor a kijátszása után egyből meg fogja próbálni ezt eltávolítani az asztalról. Mivel a bűbáj a gazdájának csak varázspontot ad, így nehéz rá kitalálni több lapos kombót. Főleg bűbáj pakliba fognak vele próbálkozni.
Sheran
A Végtelen pegazusa (4) Drága, védelme nincs, a képessége csak akkor erős, ha sok lapom van az asztalon. Így még korlátozott formátumon se fog bekerülni a pegazus pakliba. Frissen bontott versenyen jól működik ez a lap.

Beloran méregkobold (7) Csak a mérgező lényes pakliba fog beférni, ott viszont egész jól fog működni. Azt a paklit Arakhnéval szokták játszani, így nem kell aggódnunk, hogy a rajta lévő méregjelzők miatt a gyűjtőbe kerül. Nem kell mellé sok lény, hogy a Halálos kór 9 életpontot tudjon sebezni. Jobb később, mint soha! és Lassan járj ellen se kell kirakni a kiegészítő pakliba, mert mind a kettővel kompatibilis.

Delejező (8) Hasonló a képessége a Csalafintához, ráadásul az altípusa is ugyanaz mindkét lapnak. Ezt a lapot az ellenfél kétszer is meg fogja gondolni, hogy megakadályozza-e a kompenzációja miatt. Mutáns pakliba azért nem fogjuk játszani, mert az Elenios és a Chara-din szín mellett Rhattal szokták játszani, nem Sherannal. A képessége miatt Zarknod Bilincse és Zarknod Börtönében pakliba is ki lehet próbálni.

Dontian, a sárkánykirály (7) Megérkezett a sárkányok királya egy egyedi §-s képességgel. Aminek a használata után ha pl. kijátszunk egy Tükörsárkányt, egyből 3 lesz belőle. Az ellenfél leszedni se fogja szívesen, mivel azonnal egy másik tűzokádó visszaugrik a gyűjtőből helyette. Sárkány pakli mellett Kragoru familliárisába is használható. Sárkány úrnő mellett, ha használjuk a §-s képessége után az §° képességét, kapunk 2 db Wyvernt. Ez a 2 Wyvern fel tudja építeni A sárkánykirály fellegvárát, ami ad egy harmadik Wyvernt 2 erőjelzővel. Ezek után már csak passzolni kell, és a védekezési bónusz miatt megnyerjük a játékot.

Gyógyító érintés (5) Egyszerű kártya, egy célponton gyógyítunk vele és húzunk 1 lapot. Ritkán fogjuk több célpont gyógyítására használni. Frissen bontott és draft versenyeken fogunk vele találkozni. Haramgmesterrel játszó Napkirályos gyógyulós pakliba vannak ennél jobb lapok is.

Gyöngyköles (2) Ha az asztalunkon van egy körszakítás képességgel rendelkező lap, az mindig nagyon idegesítő az ellenfél számára. Sajnos ennél a lapnál ez nagyon költséges. Emiatt még rrissen bontott versenyen se fogjuk pakliba rakni.

Hármas idézés (8) Nagyon erősre sikeredett ez a kártya. Lassan járj és Jobb később, mint soha pakliba biztos, hogy fogunk találkozni vele. Te meg mernéd fogni? Írd meg kommentben! Nem lesz őszinte a mosolyunk, miután ezt megakadályoztuk, és jön helyette egy Hegyi góliát (2024) vagy egy Kronotapír (2025). Ha pedig létrejön, és az ellenfél ki tud rakni 2-3 nagy lényt, csomagolhatunk is.

Maró bűbáj (6) A Gigászok kiegészítő megjelenésével játszható lesz egy új koncepció. Ez nem más, mint a sav pakli, amivel az ellenfeledet szét tudod marni. A Maró bűbáj remekül illeszkedik is koncepcióba. Nincs védelme, viszont kör végén visszahúzod a lapot. Érdemes lesz sav pakliba kipróbálni.

Méregförgeteg (5) A szokásos 1 varázspontos leszedések közül is az erősebbik fajta. Ezzel megoldhatunk egy lapot és lemérgezhetünk egy lényt, ami az ellenfél következő előkészítőjében meghalhat. A Formabontásnál emiatt erősebb lap. Mérgező pakliba sajnos még korlátozott formátumokon se fog beférni.

Méreglabor (7) Mérgező pakliban fog a legjobban működni. Mivel sok lénnyel játszik a pakli, ezért fogunk neki építőt is találni. Nagyon hamar összejöhet az 5 méregjelző a játékban lévő lényeken, így akár már kirakása után is tudunk vele sebezni 5-öt. Más pakliba nem tudom elképzelni.

Óriáspók (6) Újabb mérgező lény erős védelemmel. Szintén mérgező pakliba fog ő is bekerülni. Ha előmászik az asztalra, utána általában lopni fog. Ehhez szükség lehet az Arakhné által adott méregjelzőre. A Beloran méregkobold ennél erősebb lap, mivel ő 2 izomjelzővel fog érkezni az asztalra mérgező pakliba, illetve leszedős képességét egy meccs alatt többször használhatjuk.

Öreghegy (4) Megérkezett a HKK-ba a köles gyár. Ezzel a lappal nagyon sok Gyöngykölest lehet legyártani, amik be tudják szakítani az ellenfél körét. Félek azonban, hogy se hagyományos, se korlátozott környezetbe nem fog beférni a paklikba. Quwarg pakliba ki lehet próbálni, mivel ott sok a lapáldozás.

Pterodaktilusz (7) Amikor kijön, nagy terrort tud csinálni. Szinte biztos, hogy az ellenfél nem fogja a kijátszása körében megoldani, mivel elveszi az ellenfél lényeinek a mágikus támadását is, így nem fogják tudni leütni a mágikus védelme miatt. Nagyon előkészíti a terepet a Ghallai kráken asztaltakarításához. Kragoru familiárisába nagyon jól illeszkedik.

Savas üvegcse (8) Sav alapú leszedés kézből eldobós képességgel. A Vámpírtőrhöz tudjuk hasonlítani, aminél bizonyos tekintetben erősebb, bizonyos tekintetben gyengébb. Erősebb, mivel saját körben is el tudjuk dobni, illetve kijátszva is erősebb a képessége. Gyengébb, mivel 1 zanszilánkot kell a képességére költeni és kötelék kell ahhoz, hogy visszavegyük. Sav paklin kívül kontrollba és 3 Bűvös erdővel játszó pakliba is működhet.

Tüskés dohratog (9) Rengeteg pakliba befér, és sok kombó lehetőséget hordoz magában ez a lap. A dínó paklin kívül ki lehet próbálni teknősbe, minotauruszba és kontroll pakliba is. Elő tud keresni egy Minotaurusz kutatót, aki akár elő tud keresni még 1 Tüskés dohratogot. Mivel nincs rajta horgony, ezért boldogan fogjuk visszavenni kézbe, hogy újra lehessen vele keresni. Sajnos védelme nincs, így egy Dobótőr leviszi. Káosz versenyeken is beférhet Sheran kombó paklikba.

Undorító trutyi (7) Egypaklis lap, de oda kötelező darab lesz. Ott a pakli legtöbb lapját ki tudja, keresni vagy vissza tudja venni. Zarnod bilincse és Átkozott zan ellen se kell kivenni, mivel visszavenni is tud. A Gigászokban elég sok sav lap van, ezért bontotton is érdemes játszani.

Yaurri savtalizmán (7) Szintén csak a sav pakliba lesz használható. Oda viszont alapból is használnék 3 darabot. Ha már 1 sav lapom létrejön, visszahúzom a lapot. A Zöld nyálka előre kikészített lapként termeli. A Maró bűbáj a büntetését növeli.

Zöld nyálka (8) Sav pakliba fog a legjobban működni, de használható kontroll vagy más sebző pakliba is. Sav pakliba megéri kijátszani úgy is, hogy nem semlegesített, mivel ha használjuk a sebzős képességét, akkor a savtalizmán miatt a lapot visszahúzzuk. Kontroll és sebző pakliba érdemes megtartani, hogy tudjunk vele semlegesíteni.
Tharr
Belező (7) A Gigászok kiegészítőben kötelező jönnie az óriásoknak, már csak a nevük miatt is. A Belező az egyik esszenciális lapja lesz az epikus óriás paklinak. Szerencsére van neki oltalma, így az ellenfélnek nehéz lesz rá reagálni. Második körben dobunk egy lapot a kezünkből a követőnek, és 1 varázspontért megfogjuk az ellenfél következő lapját. Emellé hab a tortán, hogy §¨-ra tudunk sebezni és mellé költségből semmizni, ha nincs is kötelékünk a semlegesítéshez, bontotton akkor is érdemes a 2. képessége miatt berakni.

Bosszúszomjas pegazus (3) Nem miatta fog újra szárnyalni a versenyasztalokon a pegazus pakli. Az idézési költségéhez képest kevés a sebzése és az életpontja. A sebzés növelése is csak ritkán fogja megnyerni a játékot. Ha közte és A Végtelen pegazusa között kellene választani, melyiket rakjam be az epikus pegazus pakliba, akkor nem erre esne a választás, mert a másik izmot és elmúlás jelzőt is tud osztani.

Bronzgólem (8) Frissen bontott és draft versenyen is megmutatta az erejét. A saját körben kérünk vele egy Gólem szilánkot és drágítunk. A Gólem szilánkot ráérünk az ellenfél körében is beáldozni. Miután beáldoztuk, kérünk egy másikat, amit szintén nem kell abban a körben beáldozni, hogy a 2 gólemre megkapjuk a +1 varázspontot az előkészítő fázisunkban. Tábori adó + Őrült Enkala, az animátor pakliba próbáljuk ki!

Goblin csontforgató (8) Veszélyes faj Új Nemzedék versenyeken ebben az évben nem volt az igazi a goblin pakli. Ebben a kiegészítőben több goblin is megjelent, ami újra versenyerőssé teszi őket, nem csak ezen a formátumon, hanem hagyományoson is. A lap használata egyszerű: kitesszük, kapunk 1 szörnykomponenst, passzivizáljuk, lesz 2 szörnykomponensünk, és az ellenfél körében keresünk 1 zanszilánkot. Ez lehet akár egy Süllyedő hajó is, amit következő körben fel is tud építeni. Epikus tárgy pakliból se hagyjuk ki őt!

Goblin kasszafúró (9) Ő is univerzális, több pakliba jó versenylap. Jó bármilyen goblin pakliba, epikus tárgyba, Lassan járj + Tharr követője pakliba és epikus moába is. Ne felejtsük el, hogy ingyen tud nullás lapot fogni. Ha összegyűlik sok szörnykomponensünk, akkor akár lap semlegesítése nélkül is kirakhatjuk, hogy leüssük vele az ellenfelet. Ez fontos funkciója lesz a Solatopolka (2021) kirotálása miatt. Ha nincs szörnykomponensünk, akkor pedig el tudjuk áramolni.

Goblin mágus (8) Elég beteg kártya lett ő is. A védelme miatt elég nehéz megoldani. Általában arra fogjuk használni, hogy szörnykomponenst termelünk vele, és a lapjaink idézési költségét helyettesítjük. Hosszú távon nagyon nagy erőforrás fölényt tudunk vele termelni, amit nagy tempó fölénnyé tudunk alakítani. Több pakliba is el tudom képzelni. Ti milyen paklikba raknátok be? Írjátok meg kommentben!

Goblin mesemondó (8) Ő is univerzális kártya. Mivel a drágítások ellen védve van, és van egy erős semlegesítése, ezért minden Tharr lappal játszó kiegészítő pakliba beférhet. A szörnykomponens termelő képessége automatikus képesség, ezért már a húzási fázisban ki fog sülni. A körszakítós képessége miatt pedig az ellenfél rá lesz kényszerülve, hogy első cselekvésből megoldja.

Goblin pálcatörő (7) A pletykákkal ellentétben, ő nem alkot végtelen kombinációt a Goblin mágussal, mivel nem tudja a mágust aktivizálni, annak célozhatatlansága miatt. Goblin pakliba fogjuk őt viszontlátni. Ne feledjük, hogy ha sok varázspontért játsszuk ki, akkor az ellenfelet akkor is le tudja sebezni, ha nem tudunk neki köteléket mutatni. Emiatt frissen bontott és draft versenyen is jól működik.

Homokgólem (9) Minden Tharral játszó pakli kiegészítő paklijába bele tudjuk tenni dobatás ellen. Jó lehet még kontroll pakliba alapból is. A Korlátozás nem csak a Kreatív termik, hanem miatta sem lesz sokat játszva. Az ellenfélnek nem lesz őszinte a mosolya, amikor Az agy kifacsarására kirakjuk őt a kezünkből.

Khrak behemót (7) Őszinte kártya, oltalommal semlegesít. Óriásba és Lassan járjba fogjuk viszontlátni. Epikus óriás pakliban a követő segítségével le tudjuk olcsóbbítani. Védelmének hála nem olyan könnyű visszafogni rá. Az Alvó termik hozzá képest egy jobb lap, mert ő olcsóbban jön, és más képességei is vannak.

Khrak kőóriás (6) Ő is az óriás paklit erősíti. Követő mellett már 1 varázspontért is kirakhatjuk a második körben. Hosszú távon a §¨-s képességével meg tudja nyerni a meccset, ha több forrást megakadályozunk vele. Mivel olcsóbbítva nincs védelme, ezért az ellenfél könnyebben meg tudja akadályozni.

Kirekesztett goblin (5) Tipikus gyakori lap. Goblin pakliba még korlátozott formátumon se fog beférni. Nincs neki védelme, és az idézési költségéhez képest kevés a sebzése és az életpontja. A Fáradhatatlan régész (2024) ennél sokkal jobb lap, mivel ott akár kétszer is tudunk húzni / leszedni. Illetve ha egyszer lelövik, utána is tudjuk még egyszer használni.

Minotaurusz berzerker (7) A (J)-s képessége miatt ez egy nagyon különleges lap. Nagyon kevés olyan lap van a HKK-ban, ami még egy harci fázist ad az adott körben feltételek nélkül. Ezen képessége és a gyógyulás letiltása miatt hordákba nagyon jól fog működni. Minotaurusz pakliba is beleférhet. Több Minotaurusz berzerkerrel több harci fázisunk is lehet egy körben. Egy másik berzerkert is vissza tud vetetni kézbe a kijátszáskori képességével.

Minotaurusz ezermester (6) Frissen bontott és draft formátumon meg tudja nyerni a meccset. Ha minden köröd végén visszaveszed, következő körödben pedig mindig kijátszod, nagyon sok lapelőnyt tudsz vele termelni hosszú távon. Zarknod bilincse, Zarknod börtönében és Korlátozás paklikba is ki lehet próbálni.

Ongóliant légiós (7) Ezt a lapot számos vita kísérte a tesztelés során, sokan nagyon erősnek tartották - ezért is került a §-re az 1 VP-s költség. Korlátozásba volt, aki még így is túlzónak tarotta, ezért kapta meg a 2. körtől kitételt is. A saját paklijában még így is egy -1 VP-s keresés, viszont késleltetve jön létre, és egy 1/1-es lénynek életben maradni és be is ütni azért nem annyira triviális.



Varga Krisztián
(szerk: Tihor Miklós)

(Eddig 309x nézték meg.)
Létrehozás: 2025. július 7.
Utolsó frissítés: 2025. július 7.
Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK