Sose halunk meg! (Egérút)

A következőkben egy érdekes pakli összeállítását mutatom meg, amit használtam a tesztelésen. Nem mondom, hogy ez volt a legerősebb pakli, amivel valaha játszottam, de mégis egy vicces koncepció volt, és néhány fordulót nyerni is tudtam vele. Ami kis nehézség, hogy a Gyógyítók céhe azóta kiesett belőle, ugyanakkor nem meggyőződésem, hogy nekünk ez nagyobb fájdalom, mint jópár másik paklinak, ami elvesztette a céheit. Szóval szerintem egy próbát érdemes vele tenni!

Nézzük a szabálylapunkat!

Egérút (új) – a játék nagyon egyszerű vele: 7 (vagy 8) körön keresztül nem szabad elveszíteni a játékot, tök mindegy, mekkora hátrányba kerülünk. Ezért a legfontosabb, hogy arra csináljunk egy túlélési stratégiát, hogy miként maradunk életben a játék során, főleg az utolsó körökben.

Az én tervem itt az volt, hogy ezt a harci fázisok és a sebződés kivédésével próbálom meg. Mert ha nem tudnak megsebezni minket, akkor a legtöbb pakli nyerni sem tud. Így erre építve raktam össze a koncepciót.

Nézzünk egy követőt, ami szerintem szintén adja magát:

Harangmester (2020) – az első három körben nagyon korlátozza a játékot, segít követő megszüntetés esetén is.

A pakli összerakásánál először azt néztem meg, hogy mik azok a lapot, amikkel el tudom venni az ellenfél körét legalább olyan szinten, hogy sebezni ne tudjon minket. A pakli összerakása során próbáltam olyan lapokat keresni, amik alkalmasak arra, hogy a befektetett lapot is visszaadják. Én ezeket találtam:

3 Isteni infúzió (2024) – bár csak akkor használható optimálisan, ha már nagy bajban vagyunk, de az, hogy reagálhatatlan, és elég sokat gyógyít, különösen jóvá teszi.

3 Holdpajzs – olcsó erőforrás, aminek külön előnye, hogy a sebezhetetlenség funkcióját a gyűjtőből tudja működtetni, így nehezebb lereagálni.

3 Thu'zad utazása (2021) – ugyan a többi lappal ellentétben előre ki kell játszani, nem csak akkor, ha már ég a ház, de általános varázslatként nehezebb rá reagálni, a játék elején meg a hálós környezet miatt eredményezheti, hogy egy másik lapunkra már nem lesz reakciója az ellenfélnek.

3 A gyalázat lemosása (2023) – olyan szempontból hezitáltam rajta, hogy ha még van háló a játékban, akkor csak kettőért tud kijönni, ha meg már nincs, akkor könnyebb megfogni. De még így is úgy éreztem, hogy egy próbát megér a lap, mert ha kijön, akkor gyakorlatilag ő is elvesz egy kört.

3 Tiszta eső (2023) – A harci fázist elveszi, az őrposztot be tudjuk vele torlaszolni, gyógyít és az izmokat is megoldja. Szerintem rendben van. :)

3 Sárkánykő – ez nem a sebzést veszi el, hanem az egész kört, és mellette lapot szed le, hálózik, sok hasznos dolgot csinál. Úgyhogy nem kérdés a helye.

1 Mardakor misztikus -> 3 Őrangyal – ez az egyik lap, ami miatt vállalhatatlannak éreztük a kétszínszabály azonnali bevezetését. De ide olyan jó, hogy még a Misztikust is bevállalom mellé. Nagy erénye, hogy pakliból tud gyógyítani, viszont, ha kijátsszuk, akkor is visszaadja magát, és meg kell oldani.

3 Megújulás (2024) – ezen a fronton talán ez a leggyengébb lapunk, de a háromféle opció elég széles perspektívát ad neki.

Ez a pakli magja, amivel meg akarjuk fosztani az ellenfelet a tartalmas köreitől. A továbbiakban olyan lapok jönnek, amik segítik ledolgozni a hátrányunkat, amit a szabálylap ad. Lássuk, erre mi lehet a megoldás:

5 Időlassító – fontos, hogy a lehető legtovább legyen fenn a hálónk, ez a lap pedig olcsón és megbízható módon adja. Ráadásul az ellenfélnek muszáj megoldania, így nagyon rosszul nem jöhetünk ki.

3 Felzárkózás (2024) – azt hiszem, nem kell kommentálnom, háromlapos kezdésnél gyakorlatilag kötelező.

Azért az asztalt is kezelni kell valahogy, ezért az eddigiek mellé még néhány leszedést és meccsfordító lapot tettem be:

3 Gorbog, az őssárkány – kicsit antikombó a lap, de ha egyszer kijön, akkor megfogni szinte képtelenség, valószínűleg nagyon fájni fog az ellenfélnek a rengeteg dobás, és a körönkénti lapelőny is kemény.

3 Vlagyimir ítélete (2022) – aranyos meccsfordító lap. Picit az vesz el az erejéből, hogy az olcsó asztalon maradó lapjaink gyengíthetik, de az esetek többségében vagy kézben vagy asztalon az ellenfélnek lesz a több lapja, így érzékeny veszteséget okoz.

3 Görbe tükör – a kézből mutogatás lehetősége egy nehezen lereagálható lassító funkció, a költségét meg a játék elején a Harangmester visszaadja (később meg úgyis beforgatják). Ha nagyon kell a lap, akkor akár ki is tehető, de szerintem erre itt nagyon ritkán fog sor kerülni.

3 Tisztitótűz (2024) – elég sok lényt le tud szedni önmagában, akár saját maga is 3-at, plusz a jelenések is megoldhatnak kisebb lényeket.

1 Eltiprás – folyamatos leszedés, és még néha lapot is tud adni, egy szerintem oké.

1 Illúzióláng (2024) – szintén egy állandó leszedés, és gyógyulás. Nem biztos, hogy helye van a pakliban, de egy próbát megér.

Még 3 hely van a paklinkban, ez nekem eléggé egyértelmű választás volt:

3 Termomágikus indikátor – mivel mi nem használunk reakciókat, veszítenivalónk nincs belőle, amit csinál, az meg még mindig kegyetlen.

Ezzel állt össze a pakli 50 lappal. Egyetlen egy hely van, amin nagyon hezitáltam. Hogy az Illúzióláng és a 3 Gorbog helyett még egy Misztikussal 3 Pajzsgólemet teszek be. A Pajzsgólem ugyanis az egyik legoptimálisabb lapja a paklinknak, nem csak az adott kört gyógyítja vissza, hanem a lapot is visszaadja, és még őt magát is meg kell oldani. Viszont a színéből gyakorlatilag nincs más olyan lap, amit nagyon szívesen használnám, a 2 Misztikus nekem már túllépne egy lélektani határt, ezt nem tudom, meg akarom-e kockáztatni. Jövőre már nem lesz kérdés a kirotálással.

A paklival érdekes élmény játszani, de sajnos vannak hátulütői. Az egyik a dobatás, ami eléggé megkeserítheti az életünket. Erre akár opció lehet egy színcsere kiegészítő pakliból, a Rhattban a Kreatív termik és a Mélység felfedezése eléggé jó opció a dobatások ellen, illetve akkor a Misztikusra sem lesz szükség onnantól már (igaz, a Dornodon lapjaink is elég erősek). Ennél nagyobb szivatás már csak az alternatív győzelemmel rendelkező pakli a decknek (pl. Napkirály, burástya követő), de ezekkel nem is nagyon tud mit kezdeni sajnos a pakli. Ezért gondolom ezt inkább meta-decknek, mert sok paklit elég nehéz helyzetbe hoz, de van, ami ellen kb. sansztalan.

Ami még fontos lehet a kiegészítő pakliban, az 1-2 olyan lap, amivel a játék elején kitett lapokra tudunk hatékonyabbak reagálni. A Varázsgomba optimális erre a célra, de a Védelmező is jó lehet, ha a Rhatt mellett döntünk. Gyűjtőgenerálás ellen a Kyber egy állandó lap, semmiképp se hagyjuk ki. E mellett érdemes Bilincs ellen készülni, leginkább good stuff lassító lapokkal (pl. Rovarsámán, Istenölő), ott elég sok lapot ki lehet szedni.

(Eddig 894x nézték meg.)
Létrehozás: 2024. július 5.
Utolsó frissítés: 2024. július 10.
Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK