Jó jellemű lapok

Az elemzéshez a már jól ismert értékelési keretrendszert használjuk: a lapokat 1-től 10-ig pontozzuk, az alábbi kiegészített szempontok szerint:
10 pont – A kiegészítő szupersztárja.
9 pont – Nagyon erős versenylap.
8 pont – A saját paklijába kötelező darab, de más paklikban is felbukkanhat.
7 pont – Jó lap, nem feltétlenül miatta fogunk meccseket nyerni, de még bőven használható.
6 pont – Nem kifejezetten nagy szám, de speciális formátumokon előtérbe kerülhet, koncepciójában kiegészítő jellegű lapként működhet.
5 pont – Nem túl erős lap, a saját paklijában is már csak erősen korlátozott formátumokon tudjuk elképzelni; valamint azok a lapokat is ide tartoznak, amiket csak bontott környezetben tudunk elképzelni, de ott prémium lapok lehetnek.
4 pont – Épített paklis környezetben gyenge, frissen bontott és válogatós versenyeken viszont az erősebbek közé tartozik.
3 pont – Bontott környezetben még használható, máshol már gyenge lap.

Elenios
Apró csodák pegazusa (8): A tesztelés során ősmágiát kapott, és az életjelzőt nem csak pegazusnak adja, hanem bármilyen lénynek, így ki is érdemelte a ritka szintet. Egyszerű, de nagyszerű kártya lett. Visszaadja a manát és az ellenfél körében Jégcsapot, Cseles krabber, Dobótőrt stb. termelni hosszú távon nyerő mechanika.Drágítás ellen hasznos, de a pörgős pegazus pakliba megéri használni, mert +1 szín az asztalon, ami több pegazusunkat is tápolja.

A szépség dühe (10): Idézési költsége konfigurálható, de ha nem oltalmas lapra játsszuk ki 2-ért, akkor 4 ÉP-be fog kerülni. Feltámadó és gyűjtőből zavaró lapok ellen ideális, mert a lapot Semmibe lövi, és az ősmágiának köszönhetően drágítani sem lehet, így abszolút versenylap. Az Elenios népszerű isten, mert az elf mellett a xenó pakli is szeretettel használ kéket. A tesztelés során a védekezést és a semmibe lövést kapta, hogy használhatóbb legyen.

Brutális burástya (4): G’wynn, a gondoskodó epikus burástya követőt támogató §¨-s képessége van, de ennek ellenére hagyományos környezetben nem sok esélye van pakliba kerülni. Azonban bontott versenyen beférhet.

Burástya dolgozó (7): Az első képességével körönként bárhányszor kaphat erőjelzőt. Fontos megemlíteni, hogy csak kijátszani kell a lényeket, nem feltétel, hogy sikeresen. A §¨-s képessége nagyon hasznos, mert a két fő erőforrás egyikét megtermeli. 1. körben is lehet vele VP-t kérni, de ehhez ki kell raknunk utána egy másik lényt is, nem egyszerű, de egy Hívó kivitelezhető. A burástyakölyök utánpótlás ebbe a lapba is beépítésre került. Akkor mi a gond a lappal? Nincs semmilyen védelme, kánterek és leszedések is könnyen megoldják. Veszélyes faj versenyen viszont mindenképpen érdemes kipróbálni.

Burástya kitingyűjtögető (6): Ebben a lapban sokkal több potenciál van. Miután asztalt ér, kikérjük G’wynn § képességével a Burástyakölyköt, az ellenfél körében a lap § képességével máris 4 kölyök van asztalunkon - az alternatív győzelem felét egyedül megcsinálja 1 nagy kör alatt. Tesztelésen, amikor a követő képességével sikerült nyerni, abból mindig kivette a részét. Hagyományos versenyen mindezek ellenére nem fog beférni a burástya pakliba, de valamilyen korlátozottabb versenyen, mint pl. Veszélyes faj, beférhet.

Elena Merdarogh (5): Faék egyszerű kártya. Hagyományos versenyen a szebb napokat is megélt mutáns paklit nem ez a lap fogja visszahozni a versenyasztalokra. Azonban draft versenyen 4-5 darab megtámogatva néhány Vadóccal már egy komoly mutáns hordát alkothat. A tesztelés során repülés ikont kapott, hogy hordásabb legyen.

Izmos burástya (7): A jelzős hiki-hoki fővezére, §¨-ra leszed vagy kánterel, ez minden kontroll játékos álma. A probléma a költsége: a 2 VP-n felül még egy zanszilánk is, ez már drága idézési költség, ilyen lapból kezdőkézben 2-3 darabot biztosan nem akarunk látni. Ha eljutunk oda, hogy kitegyük, akkor csak az ősmágiás kántereknek van esélye a költségétől olcsóbban megfogni, de nagy valószínűséggel az ellenfél is 2-3 manát fizet, ha megfogja. Ha létrejön, az életkioltós leszedések közül az Eltörlés még megoldja optimálisan, de pl. a Leah ítélete, már eléggé hasztalan, mint a többi olcsó lap. A jelzők komoly mennyiségben fel tudnak gyűlni az előkészítő fázisban erőjelzőket kapó kölyköktől. A repülés felmerült, de végül nem kapta meg, nem véletlenül, hiszen a burástyák mindegyike a kiegészítőben keltető kompatibilis. Te melyik irányba építenéd meg burástya paklidat? G’wynn, a gondoskodóval vagy Hegymélyi keltetővel? Írd meg kommentben!

Lady Olívia macskája (8): Van ugyan reakcióvédelme az anti-mágiának köszönhetően, de attól egy Tüskéscápa vagy Teknős felderítő simán elcsípi. De ha létrejön, akkor kegyetlen. A 9 jelző rajta komoly mennyiség, a lap saját képessége a helyzethez alkalmazkodva erősít bennünket. Jobb későn, mint soha! mellet biztosan kipróbálnám, de Zarknod börtönében is bevetném. Vannak azonban komoly hátrányai a lapnak: egy Jégcsap bedermeszti, a termikek meg letiltják a kijátszáskorit és a 9 életjelzőt nem kapja meg, tehát 3-ért 1/1 blank, ami a retró környezetben is gyenge. Ez egy komoly befektetés, a kockázat hatalmas, de a nyereség is lehet az. Mindenki döntse el maga, hogy megér-e ez a cica 3 VP-t.

Lady Olívia tornya (7): Ez a lap önmagában komoly lapelőnyt hordoz, mert lapot lopni a játékban az egyik legerősebb képesség. A max. 2-es semlegesítés a játszott lapok nagy részét megfogja, de Jobb későn ellen teljesen haszontalap lap a kezünkben. A fix építő a lap nagy nehézsége, ezért nem egyszerű kijátszani, borsos árat kell fizetnünk érte. A macska ugyan ingyen felépíti egymaga, de ez inkább hangulati elem, mint releváns képesség. Asz-phalt, a megbízható mellé eddig az Elenios nem fért be, de G'wynn tróntermével és Epikus emlékművel együtt már lehet próbálkozni.

Óvó Tercius (5): Célzó forrást fog, ami meglehetősen szűk spektrum, de legalább olcsón tudunk reagálni. Amit csinál, az nagyon egyedi és érdekes, úgy védi a többi mutánst, hogy ő maga védtelen. Ha két erő/izomjelzővel megerősítjük, akkor minket is felruház egyfajta védelemmel.

Révülő (7): A mutáns pakli nem feltétlenül fogja alapból használni, de korrekt side lap. Jobb későn, mint soha! és Lassan járj ellen is érdemes betenni. A pP képességét ritkán fogjuk használni, mert optimális esetben az álomjelzők gyűlnek rajta, de egy pár lappal a jelzőket is erőforrásnak használhatjuk. Tesztelés során először dermesztés jelzőt adott magának,majd ez a képesség lett erősítve álomjelzőre, de úgy meg durvának tűnt, ezért az §¨ helyett §°-re változott. A saját paklijában korrekt lap, de bontott versenyen is beférhet.

Trimadillo (4): Anti-blokkolással rendelkező lap Eleniosból csak az Apró bűbáj van rajta kívül, ezért a kiegészítő pakliba talán beférhet egyszínű versenyen...

Vadász burástya (8): Zarknod börtöne mellett könnyen szerephez juthat, mert oltalmas, és mindig csinál valamit, kivéve amikor az ellenfél se keze se asztala (valljuk be, hogy ez kb. nyert helyzet). Pályafutását ritkaként kezdte 1-es reakciódrágítással, de először oltalmat kapott, majd leminősítést nem gyakorira. A burástyakölyköket kiszámíthatatlan módon termeli, de a mostani lényes környezetben azért elég jó eséllyel. A burástya követő nem tud olcsóbbítani, de lassan versenykoncepcióvá érik az Esti mese, ami hatalmas motor a paklinak. Ez a lap is abszolút ÚN hagyományos versenyen használható kategória.

Varázsforrás (6): A sok cantrip bűbáj miatt a bűbájpakli Bilincs és Börtön ellen szinte garantáltan kikap. Ezen hivatott változtatni egy picit a 3 manás erőforrás. Az eredeti költsége 2 VP és 1 ZSZ volt, de ez erősnek bizonyult, így lett a mostani költsége. Ennek köszönhetően viszont idézhető, így már a 2. körben is meg tudunk vele indulni.

Rhatt
Brutális termik (8): A nevén kivül a költsége is brutális. Elvárás, hogy 3-ért valami védelme is legyen a lapnak, ezét kapott is egy kánterdrágítást. A lap a legtöbbször áramlásként termelte a tempót tesztelésen, de kijátszva is elősegíti a győzelmet. Körönként varázslatot fogni elég hasznos képesség, de ő még a tárgyakat is elkapja. Az időlassítót simán megéri lekánterelni, a termik követővel meg más termikünk is tud kánterelni, ha kell. Viszont ha egyedül van lent az asztalon, akkor nem tud leszedni, de nincs korlát az §° képességére, leszedhet akár 3-4 lapot is.

Butítás (5): Azonnaliként gyakrabban lenne esélye, hogy pakliba kerüljön, de sajnos más blokkoló lapokkal megtámogatva is csak max. 1 darabot éri meg használni a vízió szabály miatt. Rhatt követőjének ki tudjuk semmizni, amikor felhúzunk vagy gyűjtőbe generálunk belőle egy másikat, ha többel akarunk játszani. Bontott versenyen egy olcsó körönként kijátszható gyógyulás, mert az 1 sebzés általános varázslattal lényeket lecsipegetni nem fog, de végső soron az ellenfelet is sebezhetjük. 10 kör alatt egyedül leblokkolja az ellenfelet:-)

Bűbájfürkészek (9): Nekem tesztelésen ez volt a kedvenc elementálom, mert gyakran akadt az ellenfélnél egy szörny, de a pörgést is jó választani. A nemrég megjelent elementálok zént kiegészítve ezzel a lappal egy erős kontroll paklit kapunk. Korlátozottabb környezetben elementál paklin kívül is előkerülhet. 2025 januárjában változott a jelenlegi verzióra, mert korábban a gyűjtőt is nézte a semlegesítés során, és 2 etnikumra sült ki mindkét képessége.

Galaktrosz (7): Ritkának indult, de végül csak nem gyakori lett. Még így is kapnia kellett egy ÉË-t, hogy használható legyen. Jobb későn, mint soha! pakliba a leghatékonyabb. A tesztelés során bebizonyosodott, hogy natúr blokkolóba nem elég jó, de lassan körvonalazódik egy JKMS blokkoló koncepció. A lap visszavetetős képessége is drágítás mellett hatékony. A horgony szükséges önszabályozás a lapon, hogy ne pattanjon vissza a kezünkbe kánterelés után.

Ködkristály (6): A köd pakli megélt szebb napokat is. Nem is emiatt a lap miatt lesz újra a versenyasztalok gyakori résztvevője, de a koncepcióba nagyon is passzol. Ezzel a lappal ködkeresni akarunk, nagyon ritka, amikor 2 SZK-ért kirakjuk. A jelenése szándékosan nem mükődik az első körben. A Ködsárkányhoz és a Ködszakadáshoz a csontot fel is tudjuk használni. A fókuszkristályok egyedüli Új Nemzedék lapja, de a jövőben ez változni fog.

Nihilum termik (9): A korábbi feltámadós Laudáló termik utódja, de ez 2 VP. Kapott egy ősmágiát és a genelést is kitanulta, és a kánterelés spektruma megváltozott. Azzal nem árulok el nagy titkot, hogy a Semmiző forrásokat továbbra is fogja, de a nekronos lapokat nem. Az Eltörlést játszi könnyedséggel kántereli, de A sors keze ellen is hasznos. Figyeljünk oda arra, hogyha egy lap szövegében bármilyen formában szerepel a „semmi” (pl. „semmilyen”) azt el tudja kapni. Börtönbe/bilincsbe is bevethető a genelős képessége miatt, de akkor a pakliépítésnél nagyon oda kell figyelni. A legdurvább a többi termik társával a Termik epikolosszus mellett lesz.

Ozohrat megoldása (5): A három kiegészítőben megjelent Ozohrat varázslat közül ez a leggyengébb. Bontott versenyen/drafton még szerephez juthat, mert rengeteg jelző van a játékban, és az ellenféltől egy izom- vagy életjelzőt elcsenni, és a lapját semmibe küldeni remekül hangzik. Azonban ez nem a szokványos 1 manás védekező leszedés, mert a költsége is dupla annyi. Érdekesség, hogy védekezésként kijátszva is megvan neki a másodlagos képessége, ezért az ellenfél 1. körös életjelzős lényeit is elpusztítja.

Ozohrat segítsége (8): A blokkolós koncepcióban Lassan járj!/Jobb későn, mint soha! mellé kötelező lap. A kiegészítő paklikban is gyakran vissza fog köszönni, mert a drágító szabálylapok ellen nagyon hasznos úgy, hogy nem ősmágiás lap (mivel már vannak ősmágia elleni lapok). Optimális esetben nettó 1-ért visszaadja a lapot, de azonnali varázslat lévén minden védelem nélkül könnyebb rá olcsóbban visszafogni, és így manahátrányba kerülhetünk.

Ozohrat utolsó csapása (7): A költsége a játék első két körében még nem az igazi, de ha már blokkoltunk 7-et, akkor 1 manáért keresni 2 varázslatot és az egyiket 2 VP-vel olcsóbban kirakni, na az már igazán jó üzlet, főleg, mivel költsége a megszokottól eltérően lecsökkenhet 0-ra is. Van előny a lapban bőségesen, de meg kell ágyazni neki. A blokkolós paklik a 3. körtől 1-ért játszották ki tesztelésen. Ha meg nem úgy jött össze, akkor el lehet húzni áramlásra.

Rhatt fénylovagja (8): A blokkoló pakliban kötelező darab, de kalandozóba is megállta a helyét. Rhatt véleményem szerint jelenleg a legerősebb isten a játékban. Az első verziója reakció drágítás helyett 1-es oltalommal rendelkezett. Mivel kijátszásakor a §¨ képessége kisül a blokkolására, ezért ha leszedik, már az izmot elhúzva lapelőnybe kerülünk. A reakciókkal teli játékkörnyezetben a drágítás ezért talán hasznosabb ennél a lapnál, de az ősmágiás reakciók miatt ez sem vehető készpénznek. Ha az ellenfél körében is tudunk blokkolni, akkor elég hamar egy komoly tényezővé válik az őrposztban. A sors fintora azonban kegyetlenül megfigurázza, ezért csak a 8 pont.

Termik gubó (5): A kirotált Redukáló termik és a Termik spóra lett egybegyúrva, de elvesztette a laphúzást. A termikek között az olcsóbbítás elég hasznos, mert sok a 2-es költségű termik. A kérdés az, hogy az elkereshető Hívó kürt mellé befér-e még egy playset olcsóbbítás. Alapból szerintem nem, de a kiegészítő pakliban drágítás ellen igen. A termik paklit nem túl népszerű, de ez lehet megváltozik, mert a kiegészítő mindhárom ritka termikje abszolút versenylap.

Raia
A feltámadás vize (4): A képessége nagyon hasznos olyan pakliban, ami sok lényt tartalmaz. A Reinkarnátor viszont féláron tudja szinte ugyanezt. A különbség, hogy a feltámadást adó képesség használatához a bűbájt egyszer kell kijátszani, míg a főnixet minden körben fel kell áldozni és feltámasztani (+ még sebez is). A 2 VP-s költség azonban 1-es reakciódrágítást és egy korrekt halálsikoly is tartalmaz. Zarknod börtönében Tiltott mágia versenyen ki lehet próbálni, de hagyományos versenyre gyenge. Elhúzódó bontott/draft játszmában viszont simán meg tudja nyerni a meccset kis szerencsével. A lap eredeti verziója 1-ért jött és 1 lapot kellett dobni a gyűjtőbe a képessége használatakor, valamint a halálsikolynak is volt 1 VP költsége és nem volt reakciódrágítás rajta.

A fény hajója (2): A hajó pakli flottával történő győzelmét hívatott támogatni, de az volt a tapasztalatom, hogy nem éri meg pakliba tenni. §° képessége lapelőnyt nem termel, és az a 3 ÉP gyógyulás nem nagy kunszt. Jól hangzik, hogy a kezünket feljavítjuk, de egyszerűen örökre laphátrányban maradunk. Tegyük fel, hogy van már 3 hajónk és kirakjuk ezt, akkor elvileg a 9 strukturális pont tekintélyt parancsoló és könnyen azonnal össze is jön a flotta. De ha már amúgy is 3 hajóval terrorizáljuk az ellenfelet, akkor ez a lap nem igazán szükséges. Bontott/draft környezetben van talán értelme berakni pakliba, a gyógyulás hasznos ezeken a formátumokon, és hamarabb megtaláljuk a pakliban lévő ritkákat.

A Fény követe (6): A mennyek úrnőjével jó kis kombót alkot. Ha a 3. körben kitesszük és tudunk 3 köteléket mutatni, majd a követő § képességével visszavesszük, kapunk 1 manát és a 3 izomjelzőt felhasználva lapelőnyhöz jutunk, de kérhetünk +3 VP-t, is és akkor még több angyalt tudunk az asztalra pakolni. Pontosan az ilyen lapok miatt nem lehet a Cápaporontyot feláldozni zanszilánknak. Leggyakabban 1 manát és 2 lapot fogunk kérni izomra, mert ingyen +2 lap és A fény követe is a kezünkben marad. Nekem az tetszik benne, hogy konfigurálható az általa termelt erőforrás. Angyal pakli kivételével nem játszanám sehova sem.

A Purgatórium őre (7): 1-ért olcsóbbítani ősmágiás lappal mindenképpen hasznos drágító szabálylapok ellen. Önmagában is megállja a helyét, mert az angyalok többsége nem egyért jön. A játék későbbi köreiben az, hogy kap egy kis extra védelmet, és rögtön húz megér +1 Vp-t. Angyal mellett cápa pakliban is korrekt kis lap volt.

Az eretnekek felkutatása (6): Szokásos 1 manás védekezéssel rendelkező azonnali leszedés. Ilyenekre mindig szükség van, hogy bontott és draft környezetben is legyen valami beleszólás az ellenfél játékába. Gyógyulós hálós pakliba biztosan kipróbálnám, főleg Harangmesterrel.

Az igaz hit bajnoka (6): Év végéig még az angyalos Kragoru familiárisa koncepciót lehet próbálgatni, Arkangyallal, Mikhaellel és Angyalhercegnővel kiegészülve, de év végén a követőtől elbúcsúzunk Új Nemzedékről (hogy egy időre vagy végleg, ez legyen a jövő zenéje). Angyal pakliban lesz messze a legstabilabb és legerősebb, de az angyalok nem lesznek mindent ledomináló csúcs etnikum, inkább a korlátozottabb Tiltott mágia formátumon rúghatnak labdába.

Cápaporonty (8): Hatalmas tempót tud adni, első körben olcsóbbító epikus követők 3VP-s lényeket tudnak kipakolni, ez simán megérheti a befektetett lapot. Megakadályozni nem éri meg, mert rögtön feltámad, leszedni szinte értelmetlen. Cserébe a 3. körtől kezd a pici előny egyre jelentéktelenebbé válni, és a mostanában népszerű hálós paklik ellen sem akarjuk felhúzni. A tesztelés során erősnek bizonyult, ezért kapta a hátrányát. Zanszilánknak nem, de a kör elején szörnykomponensért fel tudjuk áldozni, illetve sok forrás van a játékban, aminek szintén feláldozható. Cápa pakliban a Tűfogó cápával remekül kombózik.

Égi marsall (4): Az angyalok hordásabb vonalát képviseli, de a költsége miatt nem a játék első két körében fogjuk kitenni. Ha 3 Vp-t ráköltünk, akkor a 2 angyallal megtámogatva a lapot visszadja, de semmi védelme nincs a kánterek ellen, illetve egy kijátszáskorit letiltó termik is hazavágja. A leszedések viszont nagyon rosszak ellene, de a versenykörnyezetet sokkal jobban uralják a kánterek, mint a leszedések. Az eredeti verzió 2+X-be került, szóval ráfért az erősítés, de nem lett elég jó lap ahhoz, hogy versenyasztalok gyakori vendége legyen. Angyalon kívül Korlátozásba még el tudom képzelni.

Királyi adó (4): Sajnos a gyűjtőből kijátszva a Semmibe kerül, ez eredetileg nem szerepelt a lapom. Szerintem túlzottan óvatosak voltunk, és nem kellett volna rá ez a hátrány. Olyan pakliban, ahol sok a zanszilánk vagy a csontot fel tudjuk használni beférhet, de nem jósolok neki nagy jövőt. Viszont ha az ellenfél kezdett és elpasszolta a 2. körét és meghagyta a manát kánterekre, akkor ez leidézve biztosan kiszed egyet. A tárgy pakli kapott a Manó tekercsek révén már Raia lapot, és a mostanában elfeledt Holdpajzs se rossz vele, de ez a koncepció inkább csak elméletben létezik.

Letűnt hajnal angyala (5): Ő már kapott egy kis kántervédelmet. Az §° képessége nagyon hasonlít A feltámadás vizére, de ő csak jó jelleműeket vesz vissza, míg a bűbáj bármit. Paszívizálásra termelgeti nekünk a láthatatlan tókent, jobb esetben egy izommal. A halálsikolya sem túl acélos, mert ha nincs más Raia lényünk, akkor nem csinált semmit.

Nem mind arany... (5): Versenykörnyezetben könnyedén lő 9-et, ami a megszüntethető követőket támogatja. Eleinte reakciódrágítása volt oltalom helyett, de azonnali varázslatoknál az oltalom talán jobb védelem, mint a reakciódrágítás. Hajók ellen is be lehet tenni kiegészítő pakliba, mert a hajó szabály sebzéstől nem véd, és Szabótőr hajóval sem lehet rá visszafogni.

Orothiel, északi fény (9): Megérkeztünk a kiegészítő egyik top Raia lapjához. Ez a lap rengeteg változott, 2-ért jött 0-ás oltalommal, nem jó jellemű lapot fogott, és angyalt kellett áldozni a § képességhez. Viszont a költségcsökkenés határozottan a lap előnyére vált annak ellenére, hogy védelmét és önmaga áldozását is elveszítette. A két kötelékes képessége annyira pici, hogy emiatt nem érdemes angyalokkal telepakolni a paklit. Univerzális top versenylap, mert varázslatokat fogni nagyon hasznos semlegesítés, de mindenféle reakció ellen is jó. Vele biztosan találkozunk még versenyen.

Sárkánycápa (5): A lap tesztelés alatt gyengült, hogy sárkány eldobásával ne lehessen helyettesíteni a költségét. Az biztos, hogy borsos költsége és a manapusztító képessége miatt inkább drágító szabálylapok mellett jön ki a lap igazi ereje. Vegyes érzéseim vannak, mert nyilván egy Hívó kürt mellett 1-ért kirakva komoly fenyegetés, de laphátrányba is kerültünk és nem biztos, hogy a mindent egy lapra taktika kifizetődő. Az, hogy 1 zsz-ért meg tudja védeni magát egyszer külön kis extra, illetve más kellemetlen forrásba is bele tud kánterelni és nem olyan egyszerű rá visszafogni, mert az ilyen szituációk koronázatlan királya, A sors fintora teljesen hasztalan ellene.

Solisar aurája (10): A nem etnikum specifikus kánterek közül ez egyértelműen a jobbak közül való, ez a másik top fehér ritka a kiegészítőben. Az, hogy csak Elenios és Raia lapot nem tud fogni nem véletlen. Rhatt a játék egyik legerősebb istene jelenleg (ha nem a legerősebb), ezért fontosnak tartottuk, hogy a világoszöld lapok ellen továbbra is jó legyen, mint a lap korábbi verziói. Gyakran fogunk vele találkozni versenyen, és kezdőkézre felhúzva bátrabban adjuk át a kezdést is.

Tűfogú cápa (7): Ha a cápa koncepcióban gondolkodunk, oda ez egy kihagyhatatlan lap. A Cápaporontynál már említettem, hogy jó kis kombót alkot. Körönként olcsóbbítani és húzni egy markáns előny. Fontos megemlíteni, hogy önmagát is fel tudjuk áldozni, és akkor a lapot is visszaadja. A lap egyik legnagyobb hátránya, hogy nem repül, és a 4 sebzésre várni 1 kört nem a világ üzlete.



Györki Dávid

(Eddig 338x nézték meg.)
Létrehozás: 2026. június 10.
Utolsó frissítés: 2026. június 10.
Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK