Szeged, 2024. 02. 03. kiemelt

Eleinte nem akartam beszámolót írni, mert úgy érzem, a versenyeredményemben nagyobb szerepe volt a szerencsének, mint bármi más tényezőnek, és így kicsit megtévesztő az elért második helyezés… De aztán úgy gondoltam, hogy olyan ritkán jutok el a dobogóig, hogy ennyit talán megbocsátotok majd nekem. Emellett pedig a begyűjtött tapasztalataim talán segítenek a felkészülésben. Nem is a beszámoló a lényeg, tehát, hanem a pakli, amit használtam.
A tiltott mágia formátum nekem nagy kedvencem, mivel átgondolásra kényszerít mindenkit. A felkészülés során alaposan át kell rágni, hogy a hagyományoson trendi és ott aktuálisan a legerősebb koncepciókat vajon itt milyen más paklik fogják felváltani, és hogy ezt a várható új vonalat hogyan próbálják majd lereagálni az egyes paklik alapból és side-ból?

Persze mindez csak elmélkedés. A pakliválasztásomat ennél sokkal prózaibb okok motiválták. Olyan lapokat kerestem ugyanis a Kristálylázból, amiket még sosem próbáltam, és szerettem volna még idén pakliba tenni őket. Ennyi a nagy megoldás. Az első ilyen a Márványhó yeti, ami egy klasszikus börtön lap, tehát ez az egyetlen lény meg is határozta, hogy mivel fogok játszani. Mondhatni nem bonyolítottam túl a narancs lap választást. Ha esetleg kezdők is olvassák, egy pici magyarázat. Zarknod börtönében olyan lapokat szeretünk használni, amik az ellenfélnek fejtörést okoznak, amiket nehezen tud megoldani. A yetinek 5 Ép-je van, élettel jön, és §¨-s képességével minden körben leszed és gyógyít. Börtön mellett, pláne tiltott mágián, viszonylag stabilan asztalt fog érni, és utána igen komoly gondot jelent.
De ha már börtön, akkor elmesélem, hogy mi volt mögötte a tervem. Azt gondoltam ki, hogy az első játszmában próbálok agresszíven, és gyorsan játszani, és hamar, minél több sebzést bevinni. A legtöbb ellenfél, mikor meglátja a börtönt, máris a side-on fog agyalni, és gondolatban elengedik az első meccset. Azért kell agresszíven nyitni, hogy ne sokat agyaljanak ezen, hanem dobják be minél gyorsabban. És vajon mit fog side-olni az ellenfél egy börtön ellen? Masszív permanenseket. Kiszedi a countereket, és a húzásokat, természetesen. Gyűjtőjátékot és/vagy kereséseket fog betenni. Ezért side után permanens (életkioltós) megoldásokra kell átállni az agresszív nyomulás helyett. Ennyi volt a nagy terv, és szerencsére működött.
Ott tartottam, hogy börtön és a yeti. A következő lap, ami adja magát ide, az az Elfújta a szél. Ingyenes keresés, és néha leszedésként is tud működni. Szerintem optimális. Persze mikor beteszünk egy keresést a deckbe, akkor fontos, hogy adjunk neki merítést. Kerestem tehát olyan hideg lapokat, amik a fenti tervbe illenek.
Az első ilyen a Yeti matróna. Tökéletes börtön lény, mert nincs rá optimális megoldás. Termeli a diszkoszt, ami a nyomásgyakorlásom elsődleges eszköze volt. A második a Yeti hegyivadász volt. Kicsit már döcögősebb, mivel őt leszedéssel viszonylag könnyű elintézni, cserébe muszáj is ezt megtenni, ha ez ellenfél nem akarja a jeget vakargatni a lapjairól. Ő is termeli a diszkoszt, ami csak hab a tortán. A harmadik szett az Ostoba yeti volt, aki egy buta hordalény, viszont az anti-mágiája aranyat ér. Hogy feltámad, az külön fincsi rajta, és itt szinte fixen fel fog támadni. A negyedik szett a Fagymester lett. Kijátszáskor osztja a dermesztést, és tud visszavenni a gyűjtőből, plusz, ha kell, ő is ad diszkoszt. Tökéletes ide. Végül még két fagyos lap került be, mindkettő szituációs kártya. A Fagyúrból csak egyet használtam, a Hólavinából meg kettőt.

Zarknod börtönében
2 Márványhó yeti
3 Elfújta a szél
3 Yeti matróna
3 Yeti hegyivadász
3 Ostoba yeti
3 Fagymester
1 Fagyúr
2 Hólavina
20

A kétszínű lapjaim meghatározzák, hogy már csak egy színem maradt. A harmadik szín kiválasztásában bizonytalan voltam, és elfogadtam a kapott segítséget, és iránymutatást. Van egy lap, ami nagyon adja magát az agresszív nyomuláshoz, minden szempontból börtön kompatibilis, és olcsó. Ez a Rohamozó féreg. Őt bátran kitesszük az első körben is, ha megoldják nem gáz, ugyanúgy teszi a dolgát akár leszedik, akár megakadályozzák. Plusz a gyűjtőből is tud leszedni. A másik nagyon erős börtön lap, ami bent maradt a készletben, az a Kreátor mutakristálya. A körönkénti leszedés ilyen korlátozott környezetben baromi erős képesség, és az, hogy tud adni bármilyen tókent, komoly flexibilitást ad. De ha már tóken, akkor nem maradhat ki a Szinguláris anomália sem. Ezek mellé pedig szinte kötelező használni a Tókenek felkutatását is. Utóbbinak kellett adni még egy kis merítést, ezért bekerült a Raquel haragja is. Ez volt a következő blokk tehát:

3 Rohamozó féreg
2 Kreátor mutakristálya
2 Szinguláris anomália
3 A tókenek felkutatása
2 Raquel haragja
32

Bár fentebb azt írtam, hogy alapvetően side-ból akartam a komolyabb terüléseket kezelni, hiszen ezekre inkább a második-harmadik játszmában számítottam, azért kellett asztalbontás még a Hólavinák mellé. Illetve szerettem volna az agressziót fokozni olcsó, nagyot ütő, repülő lényekkel, amik lehetőleg tudjanak még valami fincsiséget.

1 Drakolich
2 A halál árnyékában
3 Kristályvámpír
3 Ködfarkas
41

Végül ennyi fekete lény mellé jól jött még egy speciális keresés, aminek adtam még extra merítést is. A szilmillt és a papot nem kell bemutatni, minden képességük optimális börtön mellé.

2 Éjféli pusztítás
3 Szilmill fejvadász
3 Leah papja
1 Morgan
50

A paklival nagyon könnyű játszani. Szinte adja magát minden szituáció, hogy hogyan kell azt megoldani. A kereséseknél jöhetnek elő elágazások, hogy melyik helyzetben mit érdemes kikeresni, de ezeknek a rejtélyeknek a megfejtése se atomfizika azért. A paklit könnyedén kezelni tudja egy kevésbé rutinos játékos is, ezért kezdőknek és amatőröknek is érdemes eltűnődniük rajta.

A kiegészítő pakliba bérelt helye van Kyb’er-nek, hiszen az erőteljes gyűjtőjáték azért okozhat nekünk fejtörést, illetve A remény angyalának is. Elsősorban a max-ba gyógyítása miatt szavaztam neki bizalmat, hiszen side után feltehetően lényegesen lassabban fogunk játszani, az ellenfél meg gyorsítani akar majd. A követő/szabálylap szüntetés szerintem TM-n nem annyira esszenciális, de néha jól jöhet. A sárgát a remek side-lapjai miatt is érdemes használni, például a keltető kompatibilis sztárok miatt. A Gorath lárva akkor igazán kemény, ha sikerült top-deck fázisig eljutni. Ez az egyetlen lap képes bezárni az ellenfelet. A csatorna lakója szintén kemény körönkénti visszavételt ígér, és hogy bármit elő lehet vele venni a pakliból, szintén nagyon hasznos rajta. A keltető ellen találtam még egy erőforrást, amit kipróbálásra érdemesnek ítéltem, ez pedig az Élőholt sullár.
Bekerült még side-ba a harmadik anomália, még két Drakolich (mint extra asztalbontás) és a legfurább nevű drakolder, akit az életjelző eltávolítása miatt választottam. De ha már életjelző, kellenek direkt életkioltós megoldások is. Ilyen A túlvilág nagykövete, Niobé, és A halál angyala. Utóbbi komoly akadály az ellenfél számára, de vigyázzunk vele, mert ha lopásokat látunk a side-jában, akkor inkább ne is tegyük be! Ha ugyanis ellopják őkelmét, akkor a saját fegyverünk fog megbüntetni minket. A végleges pakli, kiegészítővel:


A versenyen 23-an voltunk, és szinte mindenhol volt háló az asztalon. Ha nem Hálócsapda vagy Harangmester, akkor valamilyen permanensen biztos ott figyelt. Nekem alapvetően nem volt ezzel bajom, mert egy-két lapnál többet úgyse tudtam körönként kézből kitenni, szóval kijelenthetjük, hogy a meta is kedvezett nekem.
A meccseket most nem részletezném. Legyen elég annyi, hogy senki ellen nem tudtam 3-0-ra nyerni, szóval azért ez a pakli sem egy Szent Grál. Végül 5 meccsből 4-et sikerült hozni. Egy motyogó- és egy kalandozó epikust, egy Hálócsapda + Toborzót, és egy Harangmesterrel felálló kalóz paklit sikerült elkapni. Csak a versenygyőztes kobudera horda nyomott le a döntőben 3-0-ra.

Jancsár János
(Eddig 5215x nézték meg.)
Létrehozás: 2024. február 5.
Utolsó frissítés: 2024. február 5.
Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK