Beszámoló


Az előző félév végén, tavaly júliusban még arról számoltam be, hogy a Kecskeméti HKK Klub új életre kapott! Hogy a helyszínünk, a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetség irodaházában véglegessé vált; ugyanitt bolt nyílt, és elindult ennek a boltnak a weboldala is, és megújult klubtagság, lett chat-szobánk, és Facebook-oldalunk, a klubhelyiségünk pedig – szerény véleményem szerint – minden igényt kielégítő, és tökéletes... azóta azonban nagyon sok minden változott.
A helyi HKK-s közösség létszáma – különböző okok miatt – megcsappant, és az idegenlégiósok zöme szintén elmaradozott a versenyeinkről. Utóbbi jelenség okát ugyan részleteiben nem firtattuk, de erősen bízom benne, hogy az nem a kezdő és amatőr játékosok kiemelt támogatása miatt alakult így. Amíg 2022-ben és a tavalyi év első felében ritkán volt 10 körül, illetve az alatt a létszámunk, az utóbbi hónapokban már annak is örülnünk kellett, ha a díjazás kiosztásának feltételéül szabott, minimális játékos összeverődött.
Mindennek a lényege, hogy ha a kecskeméti versenynapok látogatottsága ilyen visszafogott marad az előttünk álló hónapokban, akkor nem csak a kupasorozat meghirdetésének nem lesz valódi értelme, de magának a versenyszervezésnek se. Egyelőre kivárunk, és bízunk benne, hogy ez a kedvezőtlen tendencia csak átmeneti, illetve megfordul.
Persze ettől még a Kecskemét Kupa XV. évadát ugyanúgy végig toltuk, mint az előző 14-et. Igyekeztünk érdekes és/vagy a nagy versenyekre való felkészülésként is értelmezhető futamokat indítani.
A kecskeméti versenyhelyszínen a félévben összesen 7 versenynapon, 13 versenyt tartottunk. A kupát ezúttal Kósa Ferenc klubvezetőnk nyerte el. Gratulálunk!

A lezárt versenysorozat végeredménye:
1. Kósa Ferenc – 60 pont
2. Dönczi Krisztián – 50 pont
3. Szabó Máté – 31 pont
4. Kósa Ferenc Bence – 26 pont
5. Jancsár János – 22 pont
6- Mayer Szilveszter – 21 pont
7. Kobela István – 18 pont
8. Tihor Miklós – 17 pont
9. Dönczi Eszter – 10 pont
10. Minyó András – 9 pont
11. Erdei Dániel – 9 pont
12. Halász-Szabó Kristóf – 9 pont
13. Torzsa Sándor – 9 pont
14. Szilágyi István – 9 pont
15. Mézes Zsolt – 9 pont
16. Kecskés József – 3 pont

A listában csak azok a játékosok szerepelnek, akik legalább egy versenyen pontot szereztek. Emlékeztetőül a pontozás: minden kecskeméti versenyen szerzett pontot gördítettünk. Azaz bármelyik versenyen ért el valaki dobogós helyezést, azzal pontokat szerzett.

A Kecskemét Kupa pontozása (versenyenként):

1. hely: 10 pont
2. hely: 7 pont
3. hely: 4 pont

Csak az első 3 helyezett kapott pontokat a versenyeinken, és a félév végén a legtöbb pontot megszerző két klubtagot díjaztuk. Amennyiben amatőr/kezdő játékos lépett fel a dobogóra bármely versenyen, ő +2 pontot kapott! A Beholder Kft. jóvoltából a legjobb játékos ultraritka lapot nyert. Mivel tagdíjat nem szedtünk, ezért egyéb díjazása a kupának nem volt.
Versenyhirdető
A következő évadunkat január 20-án, azaz most szombaton nyitjuk, egyből egy immár hagyománynak számító kiemelt vidéki versennyel. Tekintettel a nemrég megjelent új kiegészítőre, a formátum hagyományos (Új Nemzedék) lesz. Amennyiben a megfelelő létszám összejön ehhez, úgy a kezdők ezen a versenyen külön kategóriában indulhatnak.
Nagy szeretettel várunk mindenkit a versenyeinken.

A szervezők
(Eddig 778x nézték meg.)
Létrehozás: 2024. január 17.
Utolsó frissítés: 2025. január 10.
Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK