Roxat céhei lapelőzetes 1.


Mint az már mindannyian olvashattátok, idén sajnos elmaradt a novemberi HKK-s karácsony, hiszen a nyomdai előkészületek miatt a legújabb kiegészítő megjelenése január közepére csúszott. Viszont apró kárpótlásként jóval megjelenés előtt megkapjátok a lapbemutatót, sőt karácsonyra elérhető lesz a megjelenő lapok listája is mindenki számára. Ennek jegyében pedig a mai nappal elindul a szokásos bemutató sorozat, amely egészen karácsonyig, minden hétköznap újabb lap(ok)ról rántja le a leplet.Amit szintén tudhat mindenki, az a kiegészítő neve (Roxat céhei) és a hozzá kapcsolódó legnagyobb újdonság, az új laptípus, a céhek bevezetése. És, hogy könnyebben el tudjátok képzelni, hogyan is fognak kinézni, kezdjük is velük és a hozzájuk kapcsolódó lapok egy részével a sorozatot.

Kovácsok céhe + Tolvajok céhe

Az első napon lessünk is meg akkor kettőt az új céhek közül. Láthatjátok, hogy ezek nem gyakori kártyák, ami egy kivételével mindegyikre igaz lesz, így akár frissen bontott és draft környezetben is lehet majd találkozni velük. A másik közös dolog bennük, hogy mindegyiknek van egy többször működő képessége és egy, ami játékonként csak egyszer fog (ez szintén igaz lesz a többi céhre is nagyrészt).  Ezen felül viszont mindegyik céh próbál támogatni valamilyen koncepciót. A Kovácsok céhe elég egyértelműen a tárgyas, zanszilánkos koncepcióknak lesz igen jó barátja, de természetesen a KF-es vonallal lesz a legjobb. Már az is elég jónak tűnik, ha csak egy Moa homokfutót keresünk vele (csak hogy a közelmúltból említsek valamit), de alapvetően ez a koncepció igencsak komoly erősítésre számíthat tárgyak tekintetében. A Tolvajok céhe ennél egy fokkal trükkösebb, hiszen nem ennyire nyilvánvalóan támogat paklit, de a beépített lények után járó sebzésből gondolhatjuk, hogy agresszívebb, hordásabb koncepciókhoz lesz jó. Meg persze, ha már a tolvajok egyesületéről beszélünk, akkor tudjon már lopni is.
Roxati céhtanács főtitkára + Céhes tanácsadó

Ahogy szintén a bemutatóból tudhatjátok, a céhek működéséhez szükségünk van arra, hogy valamilyen módon aktiváljuk őket. Ezt persze alapvetően a paklinkban lévő lapok segítségével tehetjük meg, de ha szeretnénk, akkor nem kell arra élnünk, hogy felhúzzuk ezeket, hanem játszhatunk a Roxati céhek főtitkárával is. Azon túl, hogy a legújabb hordaparancsnok kikapcsolja számunkra a céheink hátrányát és szín korlátját, segít abban is, hogy aktivizáljuk őket, hiszen a második körtől fogva ezt 1 manáért cserébe megtehetjük. Van még egy aprócska ám nagyon fontos képessége a követőnek, mégpedig az, hogy ha letiltják, akkor az ellenfél kevesebb lappal kezdi meg a játékot. A mai csatamezőkkel tűzdelt metában ez nem egy elhanyagolható képesség. Persze, ahogy írtam, alapvetően a paklinkban lévő lapokat kell használnunk arra, hogy aktivizáljuk a céheinket. Ezek között lesznek specifikusabb darabok, de lesznek univerzálisabbak is, amik közül is talán a Céhes tanácsadó a leginkább az. Ehhez hozzájárul, hogy színtelen, hogy (S)-re tudja bekapcsolni a céheinket és hogy erőforrást is biztosít számunkra. Hát kell ennél több?
Művészek céhe
Így péntekre pedig nézzük meg a céhek kakukktojását, a Művészek céhét. Mint látjátok, ő nem csak a ritkaságban tér el társaitól, hanem abban is, hogy alapból aktívan kerül játékba, így egyből használhatjuk is a képességét. Ezért cserébe nincsen többször használható képessége, de viszont hozzá nem is kell aktivátorokkal játszani, így fixen tudjuk majd használni. Ráadásul mind az álomjelző, mind a dermesztésjelző osztás olyan dolog, amit jó pillanatban használva meg is nyertük a játékot egyből. Attól pedig nem kell félni, hogy a színe miatt nem lesz jó a paklinkhoz, hiszen Elenios évről évre bizonyítja, hogy tökéletes kiegészítő szín szinte bármilyen paklihoz. És amíg olyan lapjai vannak jelen, mint Leira, a hangtolvaj, Tűztomboló vagy Lélekcsapda, addig ez nem is nagyon fog változni.
Horváth Dávid
(Eddig 9351x nézték meg.)
Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK