61. Beholder Találkozó 2024.11.30 – Beszámoló

A találkozóra szokás szerint nagy izgalommal készültünk, sok programmal és érdekességgel vártunk benneteket.
Ezen a napon jelent meg az új HKK kiegészítő a Moa civilizáció, amiből frissen bontott versenyen vehettek részt a játékosok igen szép számmal, persze csak miután már mindenki begyűjtötte a Zsákbamacska adagját.

A találkozót ismét megtisztelte több grafikusunk is, akikkel HKK lapokat lehetett dedikáltatni. Köszönjük a művészeknek: Alapi Zsoltnak, Bodnár Balázsnak, Gellén Veronikának, Lipták Lászlónak, Nagy Gergelynek, Mészáros Tamarának és Patkós Ferencnek, hogy sok játékosnak és gyűjtőnek tették értékesebbé aláírásukkal a HKK lapjaikat.
A versenyen ismét részt vett Híresember is (nagyon jó eredménnyel), akinek majd a találkozós élményeiről a szokásos videójából értesülhettek. A TF és VÚ játékosoknak is sok programot kínáltunk, lentebb olvashatjátok majd a részleteket.
Köszönjük mindenkinek, akik eljöttek a 61. találkozónkra.

A találkozó elmaradhatatlan része továbbra is a Beholder Szeme Nassolda, ami rengeteg finomsággal, a közelgő ünnepekre való tekintettel még szaloncukorral is várta az édesre éhes kalandozókat és a HKK versenyzőket. A nap végéig biztosítva volt az elemózsia a büfé segítségével is.

Az Activity Party a szokás szerint remek hangulatban telt. Nevetésben nem volt hiány. Köszönhető ez a remek feladványoknak és a még fantasztikusabb megoldásoknak. Érdemes részt venni egyszer mindenkinek benne.
Természetesen most is szépen akadtak jó megfejtések a több -féle kategóriában. Nem hiába az évek alatt felszedett rutin már activity művésszé teszi a játékosokat. Nem mondom, hogy most nagyon kíméletes lettem volna a játékosokkal, volt pár kategória, amit külön Nehéz címkével láttam el, hogy lélekben készülhessenek rá a játékosok, hogy itt most fel kell kötni a gatyát. :) Szerencsére nem csak mutogatni, hanem rajzolni is lehetett, így azért egy hangyányit könnyebb feladatuk volt. Vagy nem... :) De panaszt nem hallottam vissza, szóval úgy gondolom ez is egy klassz verseny volt. Beholderes lények, Beholderes tárgyak, Vegyes páros, Párizsi Olimpia 2024 ( Nehéz), Lakás adás-vétel ( Nehéz) kategóriák voltak.
Vegyesen voltak TF/VÚ/HKK játékosok. A játékot az A csapat nyerte, de gratulálunk mind a két csapatnak Játékon belüli nyereményeiket már meg is kapták.

Mindent vagy Semmit! avagy TP, LE a láthatáron. Ebben a feladatban ismét puzzle darabokat kellett összerakni a TF és VÚ játékosoknak, amiből egy csodálatos sárkányos kép alakult ki.
Fontos volt, hogy a nyeremény csak akkor van meg, ha a TF-es és a VÚ-s képrészlet összes darabja megvan. A feladat ismét gyorsan sikerült ezért a TF-esek 2024.12.04.-től két héten át plusz 10% TP-t kapnak a leölt szörnyekre. A VÚ-sok pedig plusz 5% Lélekenergiát a vadászatra 1 hétig 12.04-től.
Gratulálunk a játékosoknak, akik a jutalomhoz segítették a többieket is!

Online Kvíz Party ismét Craslorg vezetésével zajlott, ahol az általa összegyűjtött kérdésekre kellett válaszolni. Csak egy okostelefon kellett hozzá. Sokan vettek részt a feladatok megoldásában, amit köszönünk szépen.
Különböző kvízkérdések voltak Beholderes, általános témában. Minden kérdésre 30 másodpercük volt a játékosoknak és a gyorsaság alapján kaptak pontot. Az első két helyezett kapott jutalmat. Két TF-es nyeremény talált gazdára. Gratulálunk nekik!

A TF Lottósorsolás is már egy kihagyhatatlan találkozós program. Két sorsolás volt ismét. Kézi sorsolás, amin a következő számokat sorsoltuk: 16, 17, 20. A gépi sorsoláson pedig ezek a számok kerültek elő a dobozból: 2, 8, 15. Közjegyző manó hölgy természetesen mindent rendben talált. Nagyon sok 1 találatos szelvény volt. Sikerült pár játékosnak 2 db 1-es találatot is elérni és 1 játékos pedig nagyon ügyesen 2 találatot ért el. Gratulálunk mindenkinek.
Volt tárgynyeremény sorsolás is természetesen, ahol öten plusz nyereményként egy-egy tábla finom csokoládét kaptak. A következő sorsolás jövő júniusban lesz.

Nem maradhatott ki most sem egy kis vetélkedő. Ez volt a Civilizáció, amin bárki részt vehetett, akinek volt kedve egy kicsit mókázni. TF, VÚ és HKK játékosokat is bevonzott ez a program.
A két csapat jól szórakozott a civilizációs feladatok megoldása közben. A civilizált viselkedés természetesen alap volt a versenyen. :)
Volt többek között Igaz-hamis feladat, érdekes kérdésekre kellett válaszolni, város neveket kellett a telefon billentyűzetéből kiolvasni a megadott számok alapján vagy éppen a kínai szerencsesütiben levő okosságokat kellett elmutogatni vagy lerajzolni. Ez nem volt egyszerű feladat, elég volt egy-egy szót felismerni végül is. Volt puzzle kirakás, ami a Moa civilizávió HKK kiegészítő csoda szép képét ábrázolta és egy kis memóriás, keresős feladattal is szórakoztattuk a játékosokat.
A csapatok sikeresen vették az akadályokat, a megmérettetést végül az A csapat nyerte, akik között TF és VŰ játékos is volt. Gratulálunk neki, de a második helyezett B csapatnak is.


Az előtérben megtalálhattátok a Beholder kvízt, a Beholder Okos Kódot vagy a Képrejtvényt, ami 2 alfeladatból állt össze. A Beholder Kvízben most is csak 10 találatos szelvény volt. A képrejtvény és a különbségkeresés sem okozott nagy problémát csak helyes megfejtések születtek.
A QR kódos feladatnál is sikerült a megoldásként a CIVILIZÁCIÓ!-t kitalálni.
A nyerteseknek gratulálunk, mindenki megkapta már a játékon belüli nyereményeket.

A Minijátékokkal most is sokan töltötték kellemesen az idejüket, a nap végén jutalmaztunk is 12 játékost. Lehetett autóversenyzésben részt venni, kvízeket megoldani, és még számtalan kis játékot kipróbálni. Gratulálunk a nyerteseknek!

A „levelezős” játékunk rajongóinak (Túlélők Földje) ismét voltak extra programok/lehetőségek. A Túlélők Földje játékosoknak fórumot tartottunk, ahol komoly megbeszélés folyt a játékosok és a játékvezetés között Zolival és Miklóssal.
Volt Túlélők Földje licit, ahol szinte minden tétel gazdára lelt, így megszabadultak egy kis aranytól a karakterek.


A Végzetúr játékosok számára is tartottunk fórumot.
A VÚ játékosok is licitálhattak tárgyakra a liciten. Az előtérben több számítógépen minijátékokkal játszhattak. A vállalkozó kedvűek forgathattak szerencsekereket vagy válaszolhattak a kérdésekre a Kvíz olimpián. Nyereményeik játékon belüli tárgyak voltak.

A Tombolán ismét tele volt a terem a kedves ismerős és új játékosokkal is, akiket rengeteg nyereménnyel vártunk.
TF/VÚ, meglepetés és HKK nyeremények találtak új gazdára a sorsolások folyamán.
Minden nyeremény mellé a szokásos kis csoki is járt.
A hangulat most is jó volt, különösen, amikor a rózsaszín, cirombás, kör 96-os tombola szelvény került terítékre. De ennek a részletei vesszenek a jótékony homályba. :)
A közelgő ünnepekre való tekintettel a plüssök most nagyobb és kisebb manók voltak, akik a sorsolás végén új otthonra leltek.
Gratulálunk minden nyertesnek és köszönöm mindenkinek, aki részt vett a programon!
Június 28-án lesz újra Tombola, remélem, hogy sokan eljöttök akkor is!

HKK versenybeszámoló

A november 30-i találkozón jelent meg a legújabb HKK kiegészítő, a Moa civilizáció. Az arany lapok miatt a szokásosnál is nagyobb volt a hype, a nyári versenyhez képest jóval többen jöttek el, összesen 130-an bontogattak. A profiknál 33, az amatőröknél 44, a kezdőknél 43, a tesztelői drafton pedig 10 induló volt. Minden játékos kapott ajándékba egy foil Hálócsapdát - ahogy ígértük, a narancslapok rotációjával visszahozzuk a gyakran használt szabálylapokat és követőket, köztük ezt a közkedvelt lapot is. A játékosok nagy izgalommal bontogattak, minden egyes arany lap bontását nagy taps követte :) A bontást és a paklik összeállítását követte a játék, mindegyik kategóriában 5 körös svájci rendszerű verseny volt, amely végén megszülettek a győztesek. Összesen 212 pakli Moa civilizációt osztottunk ki nekik, emellett gazdára talált 6 foilos, és 8 normál ultraritka is, az MC-vel együtt megjelent vadonatúj ritkaságok közül. Ráadásul minden győztes egy egyedi Moa civilizációs bögrét is kapott. A kategóriák legjobbjai a következők lettek:

Profik:
1. Bege Gábor
2. Makó Gergely
3. Ádám Levente
4. Novák Balázs János

Amatőrök:
1. Horváth Márton
2. Szabó Máté
3. Dani Benjámin
4. Varga Balázs István

Kezdők:
1. Czirják Róbert Krisztián
2. Kiss Imre
3. Szabó Nil
4. Gyalogos Bátor

Tesztelők:
1. Poroszkai László
2. Hundzsa Ferenc

Gratulálunk nekik, és minden egyéb résztvevőnek, reméljük mindenki jól érezte magát! Köszönjük a sok pozitív visszajelzést a kiegészítő lapjaival kapcsolatban. A részletes eredménylistát itt tekinthetitek meg.

Legközelebb versenyünk január 18-án lesz, a 10 Minutes Bistróban, szokás szerint egy megjelenés utáni hagyományos verseny, amelyen már él az új kétszínszabály, és a Moa civilizáció bemutatónál leírt egyéb változások.

Mindenkinek sok HKK-t és jó bontást kívánunk Mikulásra és Karácsonyra!l



Az aukciók és kvízek nyertesei és megoldásai:
Végzetúr aukció
Végzetúr aukció nyertesei
Túlélők Földje aukció
Túlélők Földje aukció nyertesei
Beholder kvíz
A Beholder kvíz megfejtése
Vlagyimír díj
Vlagyimír díj eredményei

Mindenkinek köszönjük a részvételt és gratulálunk a nyertesnek! 2025. június 28-án ismét ezen a helyszínen várunk majd benneteket. Addig is kellemes időtöltést kívánunk a Beholder játékaival!

Mazán Katalin és Tihor Miklós (HKK beszámoló)

(Eddig 433x nézték meg.)
Létrehozás: 2024. december 2.
Utolsó frissítés: 2024. december 4.
Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK