{faqCardID}

Megjelenés éve:

Értékeld!

- Kinézet -

- Használhatóság -

- Eredetiség -

Kiegészítő megjegyzések a lap működéséhez:

A Sokszínűség jutalma (egy lapos) versenyeken Bűvös erdőből is csak egyet lehet használni.

A Pusztító mameluk 1 követőt vagy 1 szabálylapot semlegesít. Három Bűvös erdő esetében tehát csak az egyiket. A Legfőbb követőnél is csak egy követőt kapcsol ki.

(AK134) A rend ereje idézési költsége az első három körben három Bűvös erdő mellett négy VP. Ahogy már korábban is leírtuk, itt nem helyettesítésről van szó, A rend erejének alap idézési költsége az első három körben egy varázspont, amit az erdő drágít.

(AK130) A Semleges csatamező pontosan úgy működik a Bűvös erdő szempontjából, mint az Ősi rúna. Vagyis három Bűvös erdő esetén, az ellenfelem csak eggyel kevesebb lapot húz. Másik Semleges csatamező esetén pedig mindkét játékos kivehet hét lapot az ellenfele paklijából.

(AK120) Drágítja az ellenfelem Bűvös erdeje az én Szinaptikus kapcsolódásomat. A Szinaptikus kapcsolódást az ellenfél forrásai nem drágíthatják ugyan, azonban a Bűvös erdő, lévén hogy szabálylap, nem forrás.

(AK119) Nem drágítja a Bűvös erdő a négy és drágább lapokat, ha Manafaló vyarg van játékban. Az AK 114-ben leírtaknak megfelelően semmit nem drágít, amin az szerepel, hogy nem lehet drágítani, vagy módosítani az idézési költségét, márpedig a vyarg szövege ezt mondja a háromnál drágább lapokról.

(AK114) Mire vonatkozik pontosan a Bűvös erdő drágító hatása? Nos, a lap szövege szerint minden kijátszott lapot drágít. Nagyjából két éve fektettük le azt a szabályt, hogy bármilyen módon történő játékba hozatal kijátszásnak számít. Ezzel nagyon sok problémát megoldottunk annak idején, de persze nem sikerült mindent tökéletesen megoldani. Elsősorban a régebbi lapokkal vannak ilyenkor mindig problémák. Meghallgattuk a játékosok véleményét, újra átnéztük a szabályokat, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a Bűvös erdő fogalmazása nem a mai HKK nómenklatúrát követi, így pontatlan. Eredeti szándékunk szerint csak a kézből kijátszásra vonatkozna. Ezen okok miatt pontosítjuk a szövegét: csak kézből kijátszott lapokat drágít.

(AK114) A hagyományos HKK gyakorlat szerint 0-ért játszhatom ki három Bűvös erdő mellett a Szellemi bűbájt. Ha alaposan elolvasom a két lap szövegét, akkor a Bűvös erdő szerint, csak azokat a lapokat nem drágítja, amin szerepel a semmilyen módon kitétel, míg a Szellemi bűbájon ez nem szerepel. Azonban nem szeretnénk változtatni a kialakult gyakorlaton, és eredetileg sem ez volt a célunk a lappal. Igyekszünk rá odafigyelni, hogy minden ilyen lapon szerepeljen a semmilyen módon kitétel, azonban egy-két lapnak sikerült átcsúsznia ezen a rostán. Elkerülve a további hasonló problémákat, leszögezzük tehát, hogy azokat a lapokat, amiknek az idézési költségét nem lehet módosítani, vagy nem lehet növelni, nem drágítja a Bűvös erdő sem.

(AK94) Mennyiért játszom ki a Megszakítást három Bűvös erdő mellett, ha eldobok neki két lapot? Gondolom minden vérbeli HKK-s rávágja, hogy nulláért. Azonban a kérdés nem ilyen egyszerű. A Megszakításon az szerepel, hogy az „idézési költségét helyettesítheted”, márpedig a HKK általános szabálya, hogy a lap szövegében az idézési költség mindig az alap idézési költségre vonatkozik. Ezért is hivatkoznak bizonyos lapok (pl. Manacsapda, A hatalom szava, A hatalom torzulása stb.) a módosított idézési költségre. Mi azonban tovább csavarjuk a dolgot, és azt mondjuk, hogy a helyettesítés mindig a módosított idézési költségre vonatkozik. Tulajdonképpen így is játszottuk eddig a Megszakításnál, Kisebb zannál és a hasonló lapoknál, csak nem jelentettük ezt így ki.

(AK68) A Tiszta játék nem hat a Bűvös erdőre. A szabálylapokra semmilyen lap nem lehet hatással. Amennyiben ez mégis előfordul majd a jövőben, akkor az a lapon külön szerepelni fog.

(AK69) A Bűvös erdő nem drágítja a síkok kijátszását. Síkra csak olyan lap lehet hatással, amin ez külön szerepel.

(AK68) Nulla varázspontért játszhatok ki egy kalandozót Ommó naplójával három Bűvös erdő mellett. Az olyan hatások, melyek egy lap kijátszásakor helyettesítik az idézési költséget (pl. Ommó naplója, Kripta, Megszakítás) a teljes, módosított idézési költséget helyettesítik. Viszont, ha ilyenkor olyan lapot használok, ami a módosított idézési költségre hivatkozik (pl. Manaégés, A hatalom szava, A hatalom torzulása, stb.), az nem a helyettesített értékre vonatkozik, hanem arra a módosítottra, amit azután helyettesítünk valamivel. Pl. ha Ommó naplójával kijátszok egy Hajnali Harmatot a három Bűvös erdő mellett, akkor az erre kijátszott A hatalom torzulásával kilenc lapot húzhatok.

Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK