{faqCardID}

Megjelenés éve:

Értékeld!

- Kinézet -

- Használhatóság -

- Eredetiség -

Kiegészítő megjegyzések a lap működéséhez:

(AK83) A Folrang szövege azt mondja, hogy csak kézből játszhatom ki. Ez azt jelenti, hogy csak a kezemből kerülhet játékba, közvetlenül pakliból vagy gyűjtőből nem. Tehát bármilyen lap vagy hatás működik rá, ami a kezemből hozza játékba (pl. Terc). Azoknál a lapoknál, ahol azt akarjuk, hogy csak varázspontból, kézből lehessen kijátszani, azt írjuk rá, hogy "csak kézből játszhatod ki, az idézési költség kifizetésével".

(AK82) Nem játszhatok ki Terccel három Víziósárkányt, mivel egy fajta vízióból egy körben bármilyen módszerrel csak egyet játszhatok ki.

(AK61) Ha a Terc kihoz három Jövőlátót, akkor egymás után hajtódnak végre a Jövőlátó kijátszásakor megtörténő dolgok. Megmutatok négy lapot, megnézem az ellenfél paklijának felső négy lapját. Utána ismét megmutatok négy lapot (nem muszáj, de célszerű ugyanazt a négyet mutatni), majd ismét megnézem a már látott négy felső lapot. És ugyanez történik a harmadik Jövőlátó esetében is.

(AK55) Ha egy Ördögi mentorral, Az angyalok háborújával vagy hasonló varázslattal több olyan lény jön játékba, amelyen a "kijátszásakor..." szöveg szerepel, pontosan mi történik? A lények egyszerre jönnek játékba - tehát pl. egy Notermanthi sebzése és ÉP-je nulla lesz, mivel nem lesznek lények a gyűjtőben, az egyszerre játékba jövő lények kirakása után kell az életpontot megállapítani. Majd a varázslatot kijátszó játékos által meghatározott sorrendben létrejönnek a lények kijátszáskori képességei. Dobsz lapokat a Lidércúrnak, lényt pusztít a Lohd Haven sáhkánya, áldozásra kényszerít Helvir stb. Másik példa, amikor valaki Terccel kirak három Lohd Haven sáhkányát. A fentiek alapján a sárkányok egyszerre jönnek ki, de a hatásuk sorban hajtódik végre. Az első sárkány leszed két lapot, majd a második sárkány stb. Ha egy galetkin négy testrész van, akkor is el tudják pusztítani, hiszen az első két sárkány a végtagokat szedi le.

Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK